Év Természetfotósa 2011

Haarberg Orsolya, Norvégiában élő magyar természetfotós kapta az Év Természetfotósa díjat. Idén minden eddiginél több fotós, rekord számú képpel jelentkezett a GDF-SUEZ Az Év Természetfotósa pályázatra. A Magyar Természettudományi Múzeumban ma nyílt kiállítás 2012. január 30-ig látható.

Az Év Természetfotósa 2011 címet kiemelkedő kollekcióval Haarberg Orsolya nyerte, aki – a zsűri döntése alapján – egyben szerzője Az Év Természetfotója címet kiérdemlő fotónak is, amely az izlandi Hverfell krátert ábrázolja. A Norvégiában élő Haarberg Orsolya már 2009-ben is kiérdemelte ezt a két díjat. Az Év Ifjú Természetfotósa címet 2011-ben Vadász Anna, 1994-ben született szegedi diák kapta, aki egyben az ifjú kategória győztese is. A legjobb búvárfotós elismerést Selmeczi Dániel érdemelte ki, aki egy ponttal előzte meg Somodi Ferencet a legjobb víz alatti fotókollekciók versenyében. A naturArt – Magyar Természetfotósok Szövetsége tizenkilencedik alkalommal írta ki Magyarország és egyben a régió legjelentősebb természetfotós pályázatát. A növekvő színvonallal együtt folyamatosan szigorodik a pályaművek értékelése is, ezért 2011-ben új kategóriával egészítették ki a pályázati kiírást. Az Állatok a saját környezetükben elnevezésű kategóriába olyan képeket vártak, amelyek tájképszerűen mutatják az állatok élőhelyét, és egyúttal tükrözik az állatok és környezetük szétválaszthatatlan kapcsolatát. Ezzel voltaképpen a saját munkáját könnyítette meg a zsűri, ugyanis a korábbi pályázatokra rengeteg kiváló fotó érkezett, amelyek valahogy mégis “kilógtak” a hagyományos, az állatok viselkedéséhez kapcsolódó kategóriákból.

1
Szintén első alkalommal adtak publicitást a werkfotók számára is. Habár ebben az új műfajban nem osztottak díjakat, a pályázók bemutathatják, hogyan készültek a természetfotók, és a legjobbak a pályázat anyagából rendezett kiállításon és könyvben is bemutatkoznak a nagyközönség előtt. A pályázatra 13 kategóriában lehetett nevezni: 1. Kezünkben a Föld, 2. A madarak viselkedése, 3. Az emlősök viselkedése, 4. Az állatok viselkedése, 5. Az állatok a saját környetetükben, 6. Az állatok szemtől szemben, 7. Növények és gombák, 8. Kompozíció, forma és kísérletezés, 9. Tájak, 10. Élet a vízfelszín alatt, 11. Napnyugtától napkeltéig, 12. A természet energiái, 13. Ifjúsági kategória (felső korhatár 18 év). A kategóriákon túl pályázni lehetett a Dr. Tildy Zoltán-díjra, amelyet annak a 24 év alatti pályázónak ítél oda a zsűri, aki a legszínvonalasabb kollekciót küldte be a “Madarak viselkedése” kategóriában. Pályázni lehetett továbbá a leginkább humoros felvételre is. Azok a kategóriadíjat nyert képek, amelyek a Pannon Ökorégióban készültek, további elismerő oklevelet és a különdíjhoz járó + 1 pontot kaptak; emellett a legszebb magyarországi tájkép is különdíjat kapott.

3
A pályázat csaknem két évtizedes történetében most először fordult elő, hogy első díjat nyert valamelyik kategóriában egy határon túli természetfotós – a marosvásárhelyi születésű Nagy Zoltán Gergely, aki az angliai Bristoli Egyetemen tanul fotográfiát. Ráadásként a Varjúdominancia című felvételével a Dr. Tildy Zoltán-díjat is kiérdemelte.

4

Ajánlott tartalom

Stílus és funkció – Antikolt térkövek a kerttervezésben

A kertek tervezése során a növények telepítésén van a legfőbb hangsúly, de a térkövek jól átgondolt alkalmazása is számtalan lehetőséget nyújthat. Olyan lehetőségeket rejtenek, amelyekkel megújíthatjuk kerti élettereink megjelenését, és egységes stílusban, új funkciókkal bővíthetjük a környezetet.