ÉVOSZ: növelni kell az építőiparban dolgozók hatékonyságát

Technológiai fejlesztésekkel, folyamatos képzésekkel, a munkaerő jobb anyagi és erkölcsi megbecsülésével, valamint jobb szervezéssel növelni kell az építőiparban dolgozók hatékonyságát – közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) kedden az MTI-vel.

Az építési vállalkozók a piaci helyzetüket leginkább akadályozó tényezőnek továbbra is a szakmunkás- és mérnökhiányt tartják – írták. Közölték: sok olyan ember talált munkát az építőiparban, aki a koronavírus-járvány miatt veszítette el munkáját valamely más ágazatban, így jelentősen megnőtt a “be sem tanított” segédmunkások aránya. Emiatt a mérnököknek és mestereknek lényegesen több időt kell irányítással, ellenőrzéssel eltölteniük. A recessziós években külföldön munkát vállaló szakembereket nagyon nehéz visszahívni Magyarországra. Mivel az Európai Unióban munkaerőhiány van az építőiparban, a magyar vállalkozóknak tartós versenyre kell felkészülniük más országok vállalataival is – áll a közleményben. Idézik Koji Lászlót, az ÉVOSZ elnökét, aki szerint 2022-ben a vállalkozások a szélesebb körű bércsomagok kidolgozására és a karrierlehetőségek biztosítására koncentráltak, hogy vonzóbbá tegyék az építőipari állásokat.

Jól szolgálja a fekete foglalkoztatás visszaszorítását a napi, névre szóló foglalkoztatási adatok lejelentése a nagy értékű állami munkáknál a Nemzeti Adó- és Vámhivatal felé. Az úgynevezett Üvegkapu rendszert indokolt kiterjeszteni minden olyan cégre, amely közreműködik e-napló vezetésére kötelezett létesítmény építésében – közölte a szervezet.

A szakszövetség úgy látja, hogy a vállalkozások magas kapacitás-leterheltsége mellett megnő a veszélye a munkahelyi baleseteknek és sokasodhatnak a munkaegészségi problémák. Ezért az ÉVOSZ fontosnak tartja, hogy idén is kiemelt figyelmet kapjanak ezek a területek. Az ÉVOSZ várakozásai szerint a következő 3-4 évben többen mennek el az építőiparból aktív nyugdíjba, mint ahányan kikerülnek az oktatási rendszerből. A külföldiek foglalkoztatása és a Nyugat-Európában korábban munkát vállaló kollégák hazahívása még inkább előtérbe fog kerülni. Ugyanakkor arra is felhívták a figyelmet, hogy a hatékonyság javítása időigényes folyamat, ezért a szakmunkás- és mérnökhiány tartósan megmaradhat.

Ajánlott tartalom

Az elmúlt időszakban az atomenergia folyamatos fejlődésen esett át

Nemzetközi előrejelzések is azt mutatják, hogy az atomenergetika reneszánsza következik, és ebben a folyamatban a Roszatom fontos szerepet vállal, technológiájával biztosítja a bővülés feltételeit - mondta Kirill Komarov, a Roszatom vezérigazgatójának első helyettese, nemzetközi üzletfejlesztési igazgató kedden Szocsiban, az Atomexpo záró sajtótájékoztatóján.