Folyamatosan fejlődik a Tesla önvezető rendszere

Frissítés érkezik az alig két hete kiadott Full Self-Driving Beta funkcióhoz a Teslákba.

Tudja meg mennyibe kerül lenullázni a villanyszámláját napelemekkel. Kérjen itt ingyenes ajánlatot. 1 perc alatt megkapja az ajánlatot.

A márka városon belüli önvezető extrája egyelőre erős felügyeletet igényel, hiszen a sofőrnek bármely pillanatban készen kell állnia a közbelépésre. Elon Musk, a márka főnöke az új frissítésről elmondta, hogy néhány „buta hiba” kijavításával, illetve egy-két „heuréka felfedezéssel” annyit ugrik a Full Self-Driving tudása, hogy várhatóan 33%-kal kevesebbszer vét olyan hibát a rendszer, amely miatt a sofőrnek át kellene vennie az irányítást, írta a teslasok.hu.

A Tesla rendszerének tanulása erősen hagyatkozik az általuk kifejlesztett gépi tanulási algoritmusokra, amelyek kiértékelnek minden egyes helyzetet, amely esetén a sofőr átvette az irányítást az önvezető rendszertől. A gyártó éppen ezért is lehet lépéselőnyben a többi gyártóval szemben, hiszen az önvezető autóik már valós kilométereken tesztelik a rendszert, és keresik gondosad a saját hibáik. Kijelenthetjük, hogy a Tesla minden egyes nap több ezer mérföldnyi előnyt halmoz fel a többi gyártóval szemben, amelyek ezesetben a tesztelési távot jelentik.

Musk továbbá elmondta, hogy akármennyire is próbálkoznak, a hibaráta sosem éri majd el a nullát. A 100%-ig balesetmentes rendszer nem opció, de azt már régóta látják, hogy idővel számtalanszor biztonságosabbá tehetik az önvezető rendszerük közlekedését, mint az emberi sofőrökét. A hibajavítások mellett néhány új grafikát is kapott a Full Self-Driving Beta, amelyről már fel is került egy videó a YouTube-ra:

Ajánlott tartalom

A hidrogén felhasználásának fontos szerepe lesz az időjárásfüggő megújuló technológiák integrálásában

A zöld hidrogén felhasználásának fontos szerepe lesz az időjárásfüggő megújuló technológiák integrálásában és a körkörös gazdaság kialakításában – mondta dr. Tóth Tamás, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) elnökhelyettese pénteken a Hidrogéntechnológiai Fehér Könyv és a Nemzeti Hidrogénstratégia bemutató konferenciáján.