Folyamatosan húzódik vissza a lebegő jégréteg a klímaváltozás miatt

Az elmúlt évtizedben állandó ütemű visszahúzódás jellemezte a tengereken lebegő jégréteget, s ez az ütem feltehetően növekedni fog a jövőben – mutatták ki tudósok.

A Geophysical Research Letters című tudományos folyóirat legfrissebb számában megjelent cikk vezető szerzője, Andrew Shepherd elmondása szerint az elmúlt tíz évben bekövetkezett nettó lebegőjég-veszteség elérte a 7420 köbkilométert. Mint a Leedsi Egyetem professzora rámutatott, ez több, mint az ugyanezen időszak alatt az Antarktiszról és Grönlandról elolvadt jégtömeg.

A tanulmányban nem szerepel új becslés arra vonatkozóan, hogy az Északi-sarkvidék mikorra válhat teljesen jégmentessé nyaranta. Korábban kutatók ezt 2050-re vagy még korábbra becsülték.
A lebegő jég olvadása alig emeli a tengerek szintjét, hiszen a jégtömeg legnagyobb része már így is a vízben van. Ha a világon minden úszó jég elolvadna, az mindössze 4 centiméterrel emelné a tengerek szintjét. Jelentős közvetett hatása ugyanakkor mégis van e jégtípus olvadásának: eltűnésével egyrészt könnyebben beleömlenek a gleccserek a tengerbe, másrészt a nyílt víztükör kisebb mértékben veri vissza a napsugarakat, mint a jégréteg, ezáltal növeli a hőmérsékletet.

Egy csekély közvetlen hatás is létezik – mutatott rá Andrew Shepherd. Mivel a jég nem tartalmaz sót, olvadásával felhígítja a tengervizet, melynek ezáltal nő a térfogata. Az elmúlt évtizedben elolvadt lebegő jégréteg e hatáson keresztül 193 köbkilométerrel növelte a világtenger térfogatát. Ez mindössze néhány hajszálnyi tengerszint-emelkedést jelent – tette hozzá a professzor.

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.