A Gemenci Erdő- és Vadgazdasági Zrt. csütörtökön megkezdte idei erdőtelepítési munkálatait, amelynek során 2009-ben összesen 140 hektár új erdőt hoznak létre az állami tulajdonú társaságok vezetői által felajánlott prémiumok teljes finanszírozásából

Folytatódik a vezetői prémiumokból finanszírozott erdőtelepítés

A Gemenci Erdő- és Vadgazdasági Zrt. csütörtökön megkezdte idei erdőtelepítési munkálatait, amelynek során 2009-ben összesen 140 hektár új erdőt hoznak létre az állami tulajdonú társaságok vezetői által felajánlott prémiumok teljes finanszírozásából

A Gemenc Zrt. közleményében kifejtik: a tavasszal kezdődő telepítéssel parlagon heverő szántók és elgazosodott gyepek helyére ültetnek fehér akác és fehér nyár csemetéket.

A társaság elsőként a Baja, Csávoly és Érsekcsanád térségében található 25 hektáros saját területein kezdi a gazdálkodást, míg az őszi időszakban összesen 115 hektáron tervez erdőtelepítést a saját, illetve a Nemzeti Földalap kezelésében lévő területeken – olvasható a közleményben.Hozzáteszik: a telepítés előkészítése során a területről már eltávolították és elszállították a megjelenő sarjakat és bokrokat, ezt követően pedig 2 méter magas védő kerítést építettek az őzek, gímszarvasok és mezei nyulak távoltartására.

Benedek Fülöp, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgató-helyettese korábban elmondta: az idei és a jövő évi erdőtelepítésekre mintegy kétmilliárd forint jut, köszönhetően a többségi állami tulajdonú társaságok vezetőinek és helyetteseinek eddigi 350-400 prémium-felajánlásának.

Az ország egész területére kiterjedő 2 éves program keretében az erdőtelepítési feladatokat a tartós állami tulajdonban lévő 19 erdőgazdasági társaság végzi. A program idei tavaszi első ütemében mintegy 600 hektár erdőt telepítenek az országban, az ősszel és jövő tavasszal pedig – a források rendelkezésre állásának függvényében – összesen mintegy 4.500 hektár erdő telepítésére kerül sor.

Ajánlott tartalom

Szemléletformáló projektet indított a tudatos vízfelhasználás érdekében a DRV Zrt.

Vízbázisvédelem és tudatos vízfelhasználás a klímaváltozás korában címmel, a szemléletformálás érdekében indított projektet a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. (DRV Zrt.) 149,973 millió forintos, vissza nem térítendő európai uniós támogatással, a projekt részeként Vizek háza néven élménypark, bemutatóterem és tanösvény is létesül Siófok-Törekiben - közölte a DRV Zrt. szerdán az MTI-vel.