Főszerepben a hidrogén, a közlekedés jövője

Hidrogén alapú mobilitás és tüzelőanyag-cellás autóbusz-fejlesztés lehetőségei Közép-Európában (HFC) címmel szervezett workshopot múlt héten a Magyar Hidrogén és Tüzelőanyag-cella Egyesület és az evopro csoport.

A workshopra az MTA Természettudományi Kutatóközpontban került sor, célja pedig a hidrogén alapú közlekedés területén várható új irányzatok, tendenciák és programok bemutatása volt. A résztvevők hazai és külföldi szakemberek előadásait ismerhették meg. Az egyedülálló rendezvény a kelet-európai hidrogén-alapú autóbusz fejlesztési lehetőségeit helyezte előtérbe. Az előadások részletesen beszámoltak az eddigi európai fejlesztésekről, valamint a Horizon 2020 program keretén belül várható új projekt-kiírásokról, pályázati és együttműködési lehetőségekről. Az előadások arra is rávilágítottak, hogy a közép-európai régió jelentős elmaradásban van a hidrogén technológiák területén, Nyugat-Európában is még csak kísérleti fejlesztések folynak, viszont a kezdeményezések ígéretesek, az előrelátható eredmények bíztatóak. Az előadók megerősítették, hogy a sikeres felzárkózás a közeljövőben kizárólag a közép-európai országok szoros együttműködésével képzelhető el, amire jó példa lehet egy közös FCH-JU autóbusz-projekt.

Nemcsak Magyarországról, hanem külföldről is érkeztek előadók, így például Belgiumból, Németországból, Romániából, Szlovéniából, illetve Kanadából is.

A workshop résztvevői voltak az államigazgatás képviselői, a közlekedés, az energiagazdálkodás és a környezetvédelem területén tevékenykedő szakértők, az önkormányzatok képviselői, a befektetők, a rokon területeken tevékenykedő kutatók és fejlesztők, valamint a szakmai civil szervezetek.

„A hidrogén alapú közlekedés az egyik kiemelt kutatási terület Európában, a jövő pedig az elektromos meghajtású járműveké” – nyilatkozta Mészáros Csaba, az evopro csoport vezérigazgatója a Gazdasági Rádió Reggeli Monitor című műsorának adott interjúban. Hozzátette: „A téma aktualitása összhangban van az evopro csoport elektromos meghajtású autóbusz koncepciójával. Az evopro csoport mindenképpen élni szeretne a hidrogén alapú megoldással, így az elektromos segédüzem, illetve a trolihajtás után a negyedik prototípusunk mindenképpen egy hidrogén üzemanyag cellás busz lesz.”

Ajánlott tartalom

Februárban megcsappant az elektromos autók eladása

Februárban 10,1 százalékkal nőtt éves összevetésben a forgalomba helyezett új autók száma az Európai Unióban. A legnépszerűbb választás továbbra is a benzinüzemű kivitel volt, a második legnépszerűbb pedig a hibrid-benzines. Az akkumulátoros elektromos autók részesedése februárban nem változott az egy évvel korábbihoz képest, elmaradt viszont a tavalyi átlagtól.