Főtáv: több mint 700 millió forint értékben valósultak meg energiahatékonysági fejlesztések

Jelentősen korszerűsödött a Főtáv műszaki infrastruktúrája a 729,83 millió forintos projektje megvalósulásával, amely a primer energia megtakarításon és üvegházhatású gáz-kibocsátás csökkenésen túl az ellátásbiztonság javítását is eredményezi – ismertette a Főtáv Zrt. stratégiai igazgatója kedden a projektet záró online rendezvényen.

Hódosy Béla elmondta: a projekt 50 százalékos mértékű európai uniós támogatással valósult meg a Környezeti és energiahatékonysági operatív programban (Kehop). A Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nonprofit Kft. és a Főtáv Zrt. konzorciuma által benyújtott pályázatnak köszönhetően 17 új fogyasztót kapcsoltak be a távhőrendszerbe, 502 hőközponti távfelügyelet épült ki, 7 hőközpont teljes felújítása és 218 hőközponti keringtető szivattyú cseréje történ meg, valamint felújították a III. kerület Zápor utcai gerincvezetéket. A projekt összesített eredményeként évente 51 641 gigajoule-lal csökken a primerenergia-felhasználás, a megvalósult fejlesztések révén évente 3538 tonna üvegházhatást okozó gázkibocsátás marad el – tette hozzá.

Hódosy Béla szerint a fejlesztések a Főtáv stratégiai céljainak elérését szolgálják: egyrészt a környezettudatos és energiahatékonyságot növelő távhőfejlesztéseket, ide sorolta a hőközpontok távfelügyeletbe kötését, teljes felújítását, keringtető szivattyúinak cserejét. Másik fontos kiemelt cél az új fogyasztók, ellátási területek távhőbe kötése, célzott piacbővítés olyan helyeken, amelyeken a műszaki adottságok ezt lehetővé teszik. A projekt által több lakópark és irodaház új fogyasztóként csatlakozott a távhőrendszerbe. Példaként említette a IX. kerületi Allure Residence Lakóparkot, XIII. kerületi Váci út V 47 irodaházat, a XI. kerületi Budapart Lakópark és Irodaépületet.

A Főtáv Zrt. által kiadott sajtóközlemény szerint a hőközpontok felújításával 3,5 százalék hő- és 23 százalék villamosenergia-megtakarítás realizálható. A hőközpontok távfelügyeletbe kapcsolásával az eddigi gyakorlati tapasztalatok alapján 1,17 százalék hő- és 6,36 százalék villamosenergia-megtakarítás becsülhető a projekt eredményeképpen.

Orbán Tibor műszaki vezérigazgató helyettes a rendezvényen kérdésre válaszolva elmondta, hogy az elmúlt években mintegy 240 ezer budapesti lakás részesült távhőben, ezen felül számos nem lakossági fogyasztó, amelyek között intézmények, illetve piaci létesítmények is vannak. Céljuk, hogy a jövőben több ezer lakást, illetve a lehető legtöbb fogyasztót kapcsolják a távhőellátásba. Bíznak abban, hogy a következő években az V., VI. és VII. kerületben a kéménymentes belváros projekt keretében Budapest legfrekventáltabb belső területein is piacbővítést tudnak elérni, ezzel jelentősen tudják a helyi levegő tisztaságvédelmet is szolgálni, amely a fővárosi polgárok alapvető érdeke.

Ajánlott tartalom

A napenergia aránya a magyar áramtermelésben tavaly a világon a harmadik, Európában a második legmagasabb volt

A zöldenergia tiszta és olcsó, ráadásul a napenergia aránya a magyar áramtermelésben 2023-ban a világon a harmadik, Európában a második legmagasabb volt. A kormány ezért már a károsanyag-kibocsátás megfelezését tervezi a következő évtized kezdetére - mondta Steiner Attila energetikáért és klímapolitikáért felelős államtitkár a Növekedés.hu-n kedden megjelent interjújában.