Franciaországban vízkorlátozást vezetnek be helyi szinteken a szárazság miatt

Azonnali vízkorlátozási intézkedések elrendelésére kérte Christophe Béchu francia környezetvédelmi miniszter a prefektusokat a példátlan téli szárazság miatt az esetleges nyári válsághelyzetek megelőzése érdekében.

A tárcavezető hétfő este hivatalában egyeztetett az állami vízgazdálkodásért felelős megyei közigazgatási vezetőkkel, s arra kérte őket, hogy “ne remegjen a kezük a vízkorlátozási rendeletek” megalkotásakor – idézte az AFP hírügynökség a minisztert, aki aggodalmának adott hangot a felszín alatti vízkészletek hiánya miatt. “Tavaly nyáron hétszáz településen voltak vízellátási gondok (a 35 ezerből). Ha nem intézkedünk előre, jövő nyáron még magasabb lehet a szám, kiterjedtebb területeken, még több érintett agglomerációval” – hívta fel a figyelmet a miniszter.

Franciaországban több mint egy hónapja nem esett nagyobb mennyiségű eső: ez a leghosszabb aszályos időszak azóta, hogy 1959-ben elkezdték rögzíteni a csapadékadatokat az országban, s már a tavalyi év is kifejezetten száraz volt, az elmúlt másfél évben 15 hónapban volt csapadékhiány. “Nem ütközött nehézségbe elmagyarázni a prefektusoknak, hogy a helyzet aggodalomra ad okot” – mondta a miniszter, miután három déli régióban a talajvíz szintje a  május végén megszokott szintnek felel meg, de az egész országban lemaradásban van a felszín alatti vízkészletek szintje.

Christophe Béchu ezért azt kérte a prefektusoktól, hogy ahol szükséges, márciusban vezessenek be korlátozási intézkedéseket. Egy olyan megfigyelő központ felállítását is kezdeményezte, amely jelzi, hogy mely településeken van éppen részleges vagy teljes ivóvízhiány. A miniszter arra is felhívta a figyelmet, hogy a kevés hó miatt az olvadást követően vízhiány léphet fel a völgyekben. A száz francia megyéből jelenleg négyben (Ain, Isere, Bouches-du-Rhone és Pyrénées-orientales) van már életben riasztás a szárazság miatt, de a szám “elkerülhetetlenül emelkedni fog” a miniszter szerint.

Ajánlott tartalom

Kiterjesztené a biszfenoltartalom-korlátozást a ruhaneműkre a Tudatos Vásárlók Egyesülete

Kiterjesztené a biszfenoltartalom-korlátozást a ruhaneműkre a Tudatos Vásárlók Egyesülete - közölte a szervezet az MTI-hez eljuttatott közleményében.