Gázüzemű buszok szállítják az utasokat novembertől Kaposváron

Környezetkímélő és gazdaságos buszokra cserélik a teljes kaposvári járműparkot a közösségi közlekedésben – jelentette be a város polgármestere. Tárgyalnak a helyi cukorgyárral, hogy répaszeletből előállított biogázzal tudják majd tankolni a járműveket.

“Ezzel Magyarországon egész biztos, hogy elsőként, de szerintem Közép-Kelet-Európában is elsőként valósul meg a közösségi közlekedésben az európai normák szerinti teljes megújítás” – hangsúlyozta Szita Károly (Fidesz-KDNP).

Közölte: összesen 40 gázüzemű, alacsony padlós, audiovizuális tájékoztatórendszerrel felszerelt autóbuszt vásárol az önkormányzat tulajdonában lévő Kaposvári Tömegközlekedési Zrt. A teljes járműpark cseréjéhez – 25 úgynevezett szóló- és 15 csuklós autóbusz vásárlásához – az önkormányzat négymilliárd forint uniós pályázati forrást nyert el, amelyhez százmillió forint önerő társul.

A polgármester tájékoztatása szerint MAN típusú gázüzemű buszoknak akár 90 százalékkal kevesebb lehet a károsanyag-kibocsátásuk, a zajterhelés pedig a harmadára csökken, és jelentősen kevesebb, hozzávetőleg 120 millió forint lesz a tömegközlekedési zrt. jelenlegi 216 milliós éves üzemanyagköltsége.

Szólt arról is, hogy a november elsejétől üzembe álló új járművekkel együtt arculatban is teljesen megújul a buszpark. Ahhoz, hogy milyen színűek legyenek az új buszok, a kaposváriak véleményét is kikérik – tette hozzá.

Szita Károly elmondta: a helyi tömegközlekedést biztosító társaságnak jelenleg 40 dízelüzemű autóbusza van, amelyek munkanapokon 842 járaton átlagosan 35 ezer utas szállítanak. A buszok átlagéletkora 16,4 év, a futott kilométer átlaga 776 ezer kilométer, de van olyan busz is, amelyik már 1,2 millió kilométert tett meg. Ezen adatok alapján a járműpark rászolgált a teljes cserére – jegyezte meg a polgármester.

Jelezte továbbá, hogy már tárgyalnak az ország egyetlen, Kaposváron működő cukorgyárával, ugyanis szeretnék elérni, hogy répaszeletből előállított biogázzal tudják majd tankolni a járműveket.

Ajánlott tartalom

A német autóipar ellene van a kínai elektromos autókra kivetendő uniós védővámoknak

A német autóipar szakmai képviseleti szervezete, a VDA ellenzi a kínai elektromos autókra kivetni tervezett uniós védővámot, mivel megítélése szerint az a technológiai együttműködés akadályozásával mindkét félnek ártana.