Várhatóan a 2012-es fűtési szezontól olcsóbb lesz Miskolc jelentős részén és a környező településeken a távfűtés, mer takkor már a város határában megnyitott geotermikus kutakból nyert forró vízből nyert hővel fűtik fel a távfűtési rendszer nagy részét - jelentette be, Bokorovics Balázs, a PannErgy Igazgatóságának elnöke kedden Miskolcon.

Geotermikus hő Miskolcnak és a környező településeknek

Várhatóan a 2012-es fűtési szezontól olcsóbb lesz Miskolc jelentős részén és a környező településeken a távfűtés, mer takkor már a város határában megnyitott geotermikus kutakból nyert forró vízből nyert hővel fűtik fel a távfűtési rendszer nagy részét – jelentette be, Bokorovics Balázs, a PannErgy Igazgatóságának elnöke kedden Miskolcon.

Hozzátette, a tőzsdén jegyzett cég csaknem öt milliárd forintot invesztál a miskolci projektbe. Bokorovics Balázs elmondta, hogy a miskolci geotermikus projekt keretében elkezdődött a termelő kút energetikai berendezéseinek, illetve a termelő kutat a városi távhőrendszerrel összekötő vezetékrendszernek a műszaki tervezése, ezt a megbízást a Pöyry Erőterv Zrt. nyerte el. Mind a tervezés, mind a munkálatok ideje alatt kiemelt gondot fordítanak Miskolc környezetének és vízkészletének védelmére, megóvására. A projektnek köszönhetően a 32 ezer lakás távfűtését ellátó Miskolci Hőszolgáltatató kft. 9-15 százalékkal alacsonyabb áron jut majd a hőenergiához. A PannErgy számításai szerint összességében akár 1 millió gigajuol geotermikus hőenergia is kinyerhető a Miskolchoz közeli kutakból, a föld mélyéből, fűtésre, és másodlagos felhasználásra. Miskolc térségében, Kistokajban és Mályiban két termelő és két-három visszasajtoló geotermikus kutat létesítettek, illetve létesítenek. Mintegy kétezer méter mélységből hozzák a felszínre a forró vizet, illetve a gőzt, amelyből fűtési és ipari hőt, és villamos energiát állítanak elő.  A több lépcsősre tervezett beruházás 4,5-5 milliárd forintba kerül, a pénzt a cég saját forrásból, banki hitelből, illetve pályázatokból biztosítja.

Ajánlott tartalom

Elültetjük a változás magjait – Ön csak élvezze a pillanatot, a többiről a Julius Meinl gondoskodik!

Élvezze ki a Julius Meinl kávé által adott pillanatot és legyen Ön is a változás részese a kávé világnapján!