Gleccser alatt nő a Mont-Blanc

Növekszik a Mont-Blanc magassága. Európa jelenleg hivatalosan 4810, 44 méteres, legmagasabb csúcsa (Az utolsó hivatalos mérés 2011-es) a tetejét borító jégnek köszönheti, hogy ellenáll az eróziónak.

Cécile Godon francia gleccserszakértő és csapata, a Le Bourget du Lac-i Savoia-i egyetem munkatársai mérésekkel igazolták e feltevésüket. A Mont-Blanc a ma is folyó geológiai nyomásoknak köszönhetően évente egy millimétert nő, de a kutatók szerint a jégtakaró nélkül ennél nagyobb lenne az erózió aránya. Megmérték ugyanis a Franciaország és Olaszország határán lévő hegymasszívum jég által nem borított övezeteit, összevetve azt a Bossons-gleccserrel, amely az egyik legnagyobb és legjobban konzervált jégfolyó a hegyen. A gleccser legfelső részén, ahol a jég a leghidegebb, az erózió 16-szor volt kisebb, mint annak alsó nyelvénél, írja az energiacentrum.com.

Jean-François Buoncristiani, az Earth and Planetary Science Letters-ben megjelent tanulmány társszerzője szerint a gleccserek szerepe változhat a globális felmelegedéssel, a jég elolvadása a hegyek kopásának erősödésével, végső soron pedig magasságvesztésükkel járna.

Ajánlott tartalom

Egymilliárd forintos fejlesztéssorozat kezdődik Tótkomlóson

Egymilliárd forintot meghaladó értékben kezdődnek fejlesztések a Békés vármegyei Tótkomlóson - közölte a térség országgyűlési képviselője a közösségi oldalán