Háromnaposra bővül idén májusban a TeSzedd! önkéntes akció

Idén háromnaposra bővül a Teszedd! elnevezésű szemétszedési akció, így május 9-11 között országszerte számos ponton lesz lehetőség kapcsolódni a programhoz.

Az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség által szervezett program idén nem több naposra bővül, de csatlakozik az Európai Bizottság Let’s Clean Up Europe! (Tisztítsuk meg Európát!) elnevezésű projektjéhez is, amelynek keretében május 10-én 28 európai országban tartanak egyszerre a TeSzedd!-hez hasonló szemétgyűjtési akciókat – közölte pénteken az ügynökség az MTI-vel.

A program célcsoportjait elsősorban az ifjúsági szervezetek, tanintézmények és iskolák alkotják, de a vállalatokat, cégeket, önkormányzatokat, civil szervezeteket és gyerekes családokat is szeretnének bevonni a mozgalomba.

A rendezvény célja az önkéntesség népszerűsítése mellett egyrészt, hogy az emberek szűkebb és tágabb környezete megtisztuljon az eldobált szeméttől, másrészt pedig a szemléletformálás, hogy minél több ember figyeljen oda környezetére, és minél kevesebbet szemeteljen.

A program gazdái várják helyi koordinátorok jelentkezését, akik találkozási pontot szerveznének, ezzel együtt minimum 10 fős csoportot regisztrálnának. Egyénileg regisztrálni és az egyes találkozási pontokhoz csatlakozni április elejétől május 2-ig lehet az interneten keresztül.

A szervezők a szemét elszállítását és ártalmatlanítását vállalják, valamint biztosítják a szemétszedéshez szükséges eszközöket.

A TeSzedd! akcióban összesen 1075 helyszínen több mint 100 ezer önkéntes vett részt az akcióban.

Ajánlott tartalom

Magyarországi természethangokat tartalmazó album jelent meg

Az idén 30 éves WWF Magyarország és az Első Pesti Egyetemi Rádió együttműködésének köszönhetően megjelent az első, hazai természethangokat tartalmazó album.