Mintegy 50 ezren látogattak ki a Hungexpóra, Magyarország legnagyobb építőipari seregszemléjére, a vasárnap késő délutánig nyitva tartott Construma 31. Nemzetközi Építőipari kiállításra.

Hatalmas érdeklődés a megújuló energiák iránt

Mintegy 50 ezren látogattak ki a Hungexpóra, Magyarország legnagyobb építőipari seregszemléjére, a vasárnap késő délutánig nyitva tartott Construma 31. Nemzetközi Építőipari kiállításra.

A Hungexpo tájékoztatása szerint a nagy számban megjelenő szakmai érdeklődők mellett az idén ugyan valamivel kevesebb nézelődő volt mint tavaly, ugyanakkor több üzletet hoztak tető alá, mint egy évvel korábban, így az 500 kiállító számára a vásár hatékonyabb volt a 2011. évinél. A szakmai érdeklődőket több mint 40 konferencia várta, és több újdonság a 20 ezer négyzetméteres vásáron. Az idén a Construma mellett az OTTHONDesign – 1. Otthonteremtési szakvásárt és az URB:ICON – 1. Nemzetközi városfejlesztési kiállítást is megnézhették az érdeklődők. A közlemény szerint az idei Construma leginkább intenzitásával nyerte el a kiállítók elismerését, hiszen a látogatók többsége konkrét vásárlási szándékkal érkezett. Az építőipar közismert nehézségei ellenére, ezen a fórumon sikerült megtalálni a kínálat és kereslet közötti legrövidebb utat, a mindkét fél számára előnyös megoldásokat. A Hungexpo a Construmát legközelebb jövő áprilisban rendezi meg. A Budapesti Vásárközpont következő eseménye az Industriautomation ipari kiállítás-együttes lesz május 15-18. között.

Ajánlott tartalom

Hőszigetelés előtt állsz? Ezek a hibák évekre megdrágíthatják az otthonod fenntartását

Milyen szigetelés kerüljön a házra? Hány centi legyen? Miért kerül az egyik ajánlat sokkal többe, mint a másik? És honnan tudhatod, hogy a kivitelező tényleg jól fog dolgozni? Ha hőszigetelést tervezel, jobb ezeket a kérdéseket még azelőtt feltenni, hogy elköltötted volna a pénzt.