Hatalmas roham kezdődhet az ingyen napelemekért

Novemberben olyan program indul el hazánkban, amely családok tízezreinek segíthet a napelemek beszerzésében. A csomaggal kapcsolatban hazai piaci szereplőket kérdeztünk.

Nagyjából két hónap múlva, november 15-én újabb támogatási csomag indul, amely segíthet az otthoni napelemek beszerzésében – a programmal fűtéskorszerűsítési beruházások is megvalósíthatóak. A becslések alapján a projekt mintegy 35 ezer, jellemzően alacsony jövedelmű háztartás számára lesz elérhető. A pályázati kiírás véleményezése már lezárult, a folyamatban bárki részt vehetett. A Magyar Napelem Napkollektor Szövetség (MNNSZ) korábban közleményben mutatta be módosítási ötleteit, ezekről ebben a cikkünkben olvashat bővebben. A szervezet technológiai és gazdasági átalakításokat is javasolt, megállapították például, hogy a programban kiépíthető napelemek teljesítményének felső határa túl alacsony, és előnyösebb lenne, ha a támogatással nem csak tetőre lehetne paneleket telepíteni. Ezúttal a hazai napelemes piac érdekeltjeit kérdeztük arról, hogy mit gondolnak az új csomagról. Arra is kíváncsiak voltunk, hogy számítanak-e emelkedő keresletre a támogatás miatt.

Újabb roham indulhat a hazai piacon

Kiss Ernő, az MNNSZ elnöke szerint, ahogy korábban az otthontámogatási program esetén láthattuk, úgy most is jelentősen nőni fog az érdeklődés. „A lakosság számára a 30 ezer háztartásra vonatkozó 200 milliárd forintos, 100 százalékos támogatási keretű program jelent hatalmas lehetőséget, hogy önerő nélkül megszabadulhassanak a villamosenergia és akár a fűtési költségeiktől is” – mondta a szakember portálunknak. Mint hozzátette, jelenleg több mint 100 ezer napelemes rendszer üzemel magyarországi családok és kisvállalkozások épületeiben, a 30 ezres növekedés így hatalmas fellendülést jelenthet.

Robotka Tamás, a Tiszta Energiák Kft. lakossági üzletágvezetője hasonló állásponton van. „A 100 százalékos vissza nem térítendő támogatás egy olyan páratlan lehetőség, amivel mindenki élni szeretne” – mondta portálunknak. Mint kiemelte, a roham már javában zajlik, gyakorlatilag azonnal elkezdődött, amint meghirdették a pályázatot.

„Az ingyen napelem lehetősége sokakat megmozgatott: szeptember eleje óta több mint tízszeresére nőtt a beérkező érdeklődések száma és hasonló a helyzet más napelemes cégeknél is” – mondta Kujáni Péter, az Energiatakarék szakértője egy közleményben. Kujáni Péter kiemelte, a beruházással érdemes várni, az infrapaneles villanyfűtés egy szigetelés nélküli házban például hét-nyolcszorosára nő az áramigény, amit a támogatásból telepíthető maximum 5 kW-os napelemes rendszer nem képes megtermelni. A hőszivattyús rendszerekkel már más a helyzet, de itt is nagyobb rendszerre lehet szükség.

Beleznai Csanád, a Wagner Solar Hungária Kft. ügyvezetője szerint az eredetileg felvázolt, alacsony jövedelmű háztartásoknak szóló pályázati hírekkel ellentétben, ha nem változik a pályázat kiírása, sokkal tágabb felhasználói kör számára lehet elérhető a támogatás. „További kérdés még, milyen egyéb feltételek kerülnek bele a pályázati kiírásba, amelyek befolyásolhatják a megtérülési időt (például bruttó elszámolás kérdése), ezzel együtt az érdeklődés mértékét” – állapította meg. Az első nagy rohamra október elején vagy közepén számít.

Mint hozzátette, egyelőre sok a bizonytalanság. Az például nem teljesen világos, hogy pontosan milyen kezdeti dokumentációra lesz szükség a támogatás elnyeréséhez. Valószínűsíthető, hogy csak a jogosultság igazolásához szükséges dokumentációt kell majd a pályázat benyújtásánál elküldeni.

Jó lenne módosítani a kiíráson

Kiss Ernő rávilágított: az érdeklődés növekedése kellemetlenségeket is okozhat. „Manapság a napelem-telepítés a vállalkozók számára is nagy lehetőség, naponta alakulnak újabb és újabb cégek, sokszor megfelelő tudás, tapasztalat, szakember és műszaki anyagi háttér nélkül” –nyilatkozta az MNNSZ elnöke. A pályázati kiírás jelenlegi tervezete ezen próbál segíteni a kivitelezőre vonatkozó lezárt két üzleti év meghatározásával – azzal kapcsolatban viszont nincs kikötés, hogy a kivitelezőnek akár egyetlen napelemet is kellett volna telepítenie korábban.

Az MNNSZ-nél úgy látják, hogy igazolni kellene a kivitelezői listában a szakmai felkészültséget és valódi napelemes referenciákat. „Addig is javasoljuk, a pályázók legyenek körültekintőek, ne dőljenek be egy-egy szép honlapnak, hanem győződjenek meg a szimpatikusnak tűnő ajánlatot adó cég múltjáról, szakembereikről, van-e telephelye, működő napelemes rendszerei” – mondta Kiss Ernő.

Kiss Ernő szerint a becsült 35 ezernél is több háztartás fog élni a pályázat kínálta lehetőségekkel. Vannak, akik a kiírásban szereplő 5 kW-osnál komolyabb rendszert szeretnének, és 25 ezer olyan új lakás építése is várható, amelyekre eleve napelemes rendszert fognak telepíteni. Az MNNSZ a javasolt módosításokkal együtt üdvözli a programot.

Beleznai Csanád úgy véli, az eredeti becslés reális lehet, hiszen a támogatható projektek köre, feltételei, bonyolultsága jelen pillanatban leginkább a napelemes rendszerek telepítésének kedveznek. A kiírás természetesen még változhat.

Robotka Tamás a támogatással kapcsolatban elmondta, jelenlegi formájában túl széles a pályázók köre, ami óriási túljelentkezéshez és sok elégedetlen, nem nyertes ügyfélhez vezethet. „Ezért is bízunk benne, hogy a szakma kéréseit meghallja a pályázat kiírója” – tette hozzá.

Beleznai Csanád kiemelte, minden olyan jellegű támogatást üdvözölnek, amely segítséget nyújt a magyar lakosság és vállalkozások számára az élhetőbb környezet megteremtésében, illetve a háztartások energetikai kitettségének csökkentésében és a vállalkozások versenyképességének növelésében. „Ami a nehézséget jelenti számunkra, hogy a fokozatosan növekvő nemzetközi érdeklődés mellett a termékek beszerzésénél látunk egyre nagyobb problémákat. A gyártók felé akkora igény jelentkezett, amit már nem képesek alapanyaggal, kapacitással követni, így egyre hosszabb szállítási időkkel szembesülünk, miközben az alapanyagok (szolárüveg, szilícium, réz) világpiaci árai és a szállítási költségek is emelkednek. Ezek együttesen kétszámjegyű áremelkedéshez vezetnek a piacon” – nyilatkozta portálunknak.

Beleznai Csanád hozzátette, attól is tartanak, hogy a pályázat megnyitásakor teljesen összeomlik majd a kiszolgáló informatikai rendszer, ami sok nehézséget fog okozni az ügyfeleknek és a cégeknek. Végezetül nagy kérdés számunkra, hogy a várható szállítói finanszírozást milyen futamidőre kell majd vállalniuk a kivitelezőknek.

Ajánlott tartalom

Jó hír annak, aki napelemes állami támogatásra pályázna idén

A kormány tervei szerint még az idén pályázatot hirdet azoknak, akik korábban háztartási méretű napelemes kiserőművet telepítettek és most szeretnének energiatárolót is feltenni.