Hazánkba is jutott a fertőzött uborkából

Magyarországra is jutott az eddig tíz halálos áldozattal járó németországi hasmenésjárványt okozó, E. coli baktériummal fertőzött spanyol uborkaszállítmányból, állítja az élelmiszerbiztonságért felelős cseh hatóság.

Csehország is importált egy tétel spanyol uborkát, amelyről azt feltételezik, hogy a németországi járványt okozta írja az index.hu. A CTK cseh hírügynökség a prágai mezőgazdasági és élelmiszeripari hatóságra hivatkozva azt írta, egyelőre nem tisztázott, hogy a feltételezések szerint az E. coli baktériummal fertőzött biouborkák piacra is kerültek-e vagy csak megérkeztek az országba. Michal Spacil, a hatóság szóvivője szerint az Európai Unió gyors figyelmeztetési rendszerének köszönhetően értesültek a szállítmányról. “A németek azt mondták, hogy jutott belőle Magyarországra, Ausztriába és Luxemburgba is” – közölte a szóvivő, hozzátéve, az élelmiszer-ellenőrök vasárnap kezdenek ellenőrzésbe a cseh importálócégnél, amelynek egy német vállalkozás szállította az uborkákat.

 
Ellenőrök az uborkák közt
A spanyol uborkabotránnyal kapcsolatos első hazai vizsgálati eredmények a jövő hét első felében – esetleg hétfőn délutánra vagy keddre – várhatók – közölte Jordán László, a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MGSZH) elnökhelyettese, országos növény- és talajvédelmi főfelügyelő vasárnap délelőtt. Arról, hogy a problémás tételből Magyarországra is érkezhetett áru, hazánk vasárnap reggel az unió élelmiszer-biztonsági gyorsriasztási rendszerén (RASFF) keresztül kapott értesítést. Jordán László rendkívüli vizsgálatot rendelt el – a miniszteri utasításnak megfelelően – a növény- és talajvédelmi igazgatóságoknak, mivel az MGSZH kiemelten kezeli a spanyol eredetű zöldségek vizsgálatát. Ennek megfelelően az ellenőrök már pénteken délután megkezdték a vizsgálatokat, és egész hétvégén, szombaton és vasárnap is folytatták. A szakértők eddig mintegy 80 mintát gyűjtöttek össze a spanyol eredetű zöldségfélékből, hogy tüzetesen megvizsgálják mikrobiológiai szempontok alapján. Az MGSZH megkapta annak a két cégnek a nevét is, amelyek a szennyezett uborkát behozhatták az országba, de ezt az elnökhelyettes nem kívánta nyilvánosságra hozni. Az élelmiszer-biztonsági szakemberek már ott vannak a szóban forgó vállalkozásoknál, hogy lefolytassák a vizsgálatokat, és felderítsék, hogy az árut hová szállították, közölte Jordán László.

 
Katasztrofális helyzet
Németország szombaton jelentette be, hogy tízre emelkedett a coli bélbaktérium egyik válfajával, az EHEC baktériummal fertőzött uborkák okozta halálesetek száma. A Robert Koch járványügyi intézet arról számolt be, hogy szerte az országban jóval több mint 1000 fertőzéses megbetegedést, illetve gyanús esetet regisztráltak. A betegek közül csaknem 300 állapota válságos: 276 ember betegedett meg a baktérium okozta hemolitikus urémiás szindrómában, amely heveny veseelégtelenséget, rohamokat, agyvérzést és kómát is okozhat. Ez a legnagyobb betegszám Európában, de már Svédországból, Dániából, Nagy-Britanniából, Hollandiából, Ausztriából és Svájcból is érkeztek hírek fertőzésekről. Egészségügyi szakértők úgy vélekednek, hogy a járvány még messze nem érte el tetőpontját.

 

Vasárnapi értesülések szerint egyes észak-németországi tartományok, mindenekelőtt Hamburg és Schleswig-Holstein kórházaiban szinte katasztrofális helyzet alakult ki. A betegek nagy száma miatt az intézmények teherbírásuk határához jutottak, az önálló tartománynak számító Hamburgnak például Alsó-Szászország segít. Az orvosok közben a legsúlyosabb szövődmények megszüntetése érdekében új gyógyszerekkel próbálkoznak, a hírek szerint nemzetközi együttműködéssel. A fertőzés súlyosságát növeli, hogy az EHEC-baktérium mérgező hatását az antibiotikum csak erősítheti. Hamburgi orvosok arról is beszámoltak, hogy az elsősorban gyermekek és nők esetében alkalmazott dialízis kezelés nem járt eredménnyel.

 
Még mindig nem egyértelmű a járvány forrása
A német hatóságok változatlanul sötétben tapogatódznak a veszélyes baktérium hordozóját illetően. Még mindig nem sikerült egyértelműen bizonyítani, hogy a  mintegy két hét óta tartó és minden korábbinál gyorsabban terjedő fertőzést Spanyolországból importált uborka okozta. Az egészségügyi hatóságok az elmúlt napokban erre gyanakodtak, korábban pedig az volt a feltevés, hogy a járványt helytelenül trágyázott észak-németországi paradicsom, uborka és saláta váltotta ki. Mindennek nyomán egyáltalán nem zárják ki, hogy a fertőzés forrása más mezőgazdasági termék lehet. Erre utalt vasárnapi interjújában a mezőgazdasági miniszter. A Bild am Sonntag című lapnak nyilatkozva Ilse Aigner még fokozottabb elővigyázatosságot sürgetett.

 

Felszólította a lakosságot, hogy kerülje a nyers uborka, a nyers paradicsom és a saláta fogyasztását. Hangsúlyozta: amíg német és spanyol szakértők nem tisztázzák egyértelműen, hogy mi lehet a járvány kórokozójának forrása, a zöldségek fogyasztásával kapcsolatban rendkívüli óvatosságra van szükség. Az interjúban a mezőgazdasági miniszter cáfolni igyekezett, hogy a kórokozóval kapcsolatos vita  diplomáciai viszályt okozott Spanyolország és Németország között. Azt állította, hogy a két ország illetékesei együttműködnek a tényleges okok feltárásában. A spanyolok szombaton jelentették be, hogy korlátozásokat vezettek be két zöldségterjesztőnél, mert a gyanú szerint ők exportálták a fertőzött kígyóuborkákat.
Információk szerint Németország arra törekszik, hogy a járványt mindenképp tűzzék napirendre az uniós tagállamok mezőgazdasági minisztereinek hétfőn Debrecenben tartandó informális találkozóján.

Ajánlott tartalom

Több tengerparti város süllyedése gyorsabb, mint a tengerszint emelkedése

Számos tengerparti város gyorsabban süllyed, mint amennyire a tengerszint emelkedik állapította meg a szingapúri Nanyang Egyetem és a NASA közös kutatása.