Két éves fejlesztőmunka után lendületét vesztheti az Apple villanyautó-projektje, miután távozik a cégtől a témagazda.
Bővebben
Két éves fejlesztőmunka után lendületét vesztheti az Apple villanyautó-projektje, miután távozik a cégtől a témagazda.
BővebbenRekordévet zárt Magyarországon a BMW-csoport, több mint 2200 személyautót adtak el, és jól fogytak a teljesen elektromos járműveik is - közölte Baudouin Denis, a BMW Group Magyarország vezérigazgatója kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
BővebbenMegszűnik a kereslet a kőolajra és Oroszország a vesztesek közé kerül!- ezt hangsúlyozta a gazdasági miniszter egy fórumon.
BővebbenA Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) arra hívja fel a figyelmet, hogy a forgalmi rendszámra ragasztott, a környezetvédelmi megfelelőséget jelölő plakett megszűnése nem jelenti azt, hogy a jövőben ne sorolnák környezetvédelmi osztályba a járműveket; a besorolás továbbra is szerepel a forgalmi engedélyben.
BővebbenZágoni Miklós éghajlatkutató szerint nem egyértelmű, hogy az emberi tevékenység következménye az óceánok felmelegedése, mivel ez a folyamat már mintegy ötszáz éve tart.
BővebbenHarmadik alkalommal indulnak magyar geográfusok a Föld legmagasabb szunnyadó vulkánjára, a chilei-argentin határon fekvő 6893 méteres Ojos del Saladóra, hogy ott a klímaváltozás hatásait vizsgálják a szélsőségesen száraz, szeles és hideg környezetben - hangzott el az expedíció szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
BővebbenA Kínában fellelhető valamennyi növényfaj felmérését, illetve védelmét szolgáló mintegy 10 éves program bevezetését hirdette meg a Botanikus Kertek Kínai Szövetsége.
BővebbenLehet, hogy a világ napeles kapacitásnövekedését tavaly már Kína diktálta, de számunkra a meglepetést nem ők (és még csak nem is a rakkolni kezdő indiaiak) jelentik, hanem a sokáig az igazak álmát alvó Chile. A dél-amerikai ország pont a magyar tespedtségből való kitörés remek példáját produkálja.
BővebbenHordozható szélerőművet mutatott be a Nemzeti Cseng Kung Egyetem Tajvanban.
BővebbenHa 2018-ra készül csak el, és nem kap használatbavételi engedélyt, pech. Mint ahogy az is, ha pár év alatt elértéktelenedik. Semmi nem szab gátat az állami támogatásból beinduló gagyidömpingnek.
Bővebben