A Balti-tengeren forgatta az alábbi, megdöbbentő videót a Cleantech-túra egyik utasa.
Bővebben
A Balti-tengeren forgatta az alábbi, megdöbbentő videót a Cleantech-túra egyik utasa.
BővebbenMég mindig több mint 80 millió kínai él napi 1 dollárnál kevesebből, és a kelet-ázsiai országban az elmúlt két évben 17 millióan kerültek ki a mélyszegénységből - mondta el a China Daily című angol nyelvű napilapnak egy vezető kormánytisztviselő.
BővebbenMég 24 magyar kis- és középvállalkozás (kkv) jelentkezhet annak a webalkalmazásnak az ingyenes kipróbálására, amellyel felmérhetik, illetve optimalizálhatják energia- és nyersanyag-felhasználásukat.
BővebbenNémileg meglepő eredményre jutott az OilPrice.com felmérése. Az eddig is tudható volt, hogy az amerikaiak rengeteg energiát használnak, most azonban kiderült, hogy az európaiaknak és a közel-keletieknek sem feltétlenül jár elismerés a környezettudatosságért.
BővebbenRekordszámú kerecsensólyom fióka született idén a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság területén. A párok összesen 77 utódot neveltek fel.
BővebbenHa minden a tervek szerint alakul, akkor a jövő autóit semmivel sem lesz nehezebb tankolni, mint a maiakat. Sőt.
BővebbenVenezuelában mindent elrontottak, amit lehetett, pedig 300 milliárd hordós olajtartalék pihen a területe alatt. Az infláció 63 százalékos, a költségvetési hiány a GDP 17 százalékát teszi ki. Közel a fizetésképtelenség.
Bővebben1880 óta nem volt ilyen meleg szeptemberünk – állítja a NASA (azóta készítenek meteorológiai feljegyzéseket az Egyesült Államokban). A Goddard Intézet friss jelentése szerint nemcsak az augusztus, hanem a szeptember is rekordmeleg volt, a globális átlaghőmérséklet ismét meghaladta az eddig ismert maximumot.
BővebbenAz elektronikai eszközök az elmúlt évtizedekben rengeteget fejlődtek: szebbek, jobbak, okosabbak, kényelmesebbek, több pixelt rajzolnak ki, és jobban szólnak. A teljesítmény növekedése exponenciális volt, de egyvalami nem bírta tartani a lépést: az akkumulátor.
BővebbenAz egész világon, így Magyarországon is rengeteg felhalmozott élelmiszerfelesleg kerül a szemetesbe, pedig ez a több millió tonna jó minőségű élelmiszer csökkenthetné az éhezők számát. Egy ingyenes internetes oktatófelület gyakorlati segédletet nyújt az élelmiszerpazarlás csökkentéséhez.
Bővebben