Illés Zoltán ökológiai katasztrófát emleget

Ökológiai katasztrófának minősítette a hétfői iszapömlést Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár.

Az erősen lúgos vörösiszap több település növényzetét kipusztította, Illés szerint több ezer ember került veszélybe. Az iszap már a Marcal folyót is elérte, a Rábát és a Dunát is veszélyezteti. Illés tájékoztatása szerint a katasztrófa már 40 négyzetkilométeres területet érint.

A helyszínen vizsgálja a Magyar Tudományos Akadámia több vegyész és biológus tagja, miként lehet a leggyorsabban és a leghatékonyabban semlegesíteni a szennyezést. A szakemberek azt is vizsgálják, hogyan lehet az eredeti állapotot helyreállítani.
Az udvarokban összegyűjtött anyag tárolására a későbbiekben a védekezésben részt vevő szervek konténereket biztosítanak. A vörösiszappal szennyezett anyagokat csak védőkesztyűben, védőszemüvegben, gumicsizmában, zárt ruházatban, bő vízzel történő lemosással lehet tisztítani, vegyi anyagot nem szabad használni.

Még nem érte el a Mosoni-Dunát a szennyezés
A környezetvédelmi és vízügyi igazgatóság szakemberei megpróbálják megakadályozni, hogy a Marcal folyóba került vörösiszap elérje a Mosoni-Dunát. Az elsőként szennyezett, a gátszakadás után hatalmas méretűre duzzadt Torna-patak már visszatért a medrébe, de még mindig nagy mennyiségű, szennyezett víz folyik benne. A szakemberek szerint ilyen méretű katasztrófára emberemlékezet óta nem volt példa, így felbecsülni sem lehet, hogy mekkora a kár.

Ajánlott tartalom

Klímavál spórolni? Mutatjuk, mely klímákkal lehetséges

Ha split klímával fűtünk az olcsóbb és hatékonyabb, mint a gázzal való fűtés.