Íme, a világ legnagyobb tengeri szélfarmja

Megkezdte működését az a szélerőmű-rendszer, amely teljes kapacitását elérve a világ legnagyobb tengeri szélfarmja lesz.

A London Array nevű projekt megvalósítása 2011 márciusában kezdődött meg, és eddig 151 turbinát telepítettek a tengerbe mintegy 20 kilométerre Kent és Essex partjaitól, a Temze torkolatvidékén, írja az ipon.hu. Az első fázis befejeztével összesen 175 turbina lép működésbe, melyek több mint 470 ezer otthont látnak majd el energiával. A turbinákat két speciális hajóval telepítik, és amikor az első fázis végeztével a szélfarm kapacitása eléri a 630 megawattot, ez a tervek szerint az év végéig megtörténhet, életbe lép a munka következő szakasza, amelynek keretében 870 megawattosra bővítik majd a rendszert. A telepítés során némileg módosítani kellett az eredetileg kijelölt terület határait, hogy a szélfarm ne zavarja meg a torkolatban élő vízimadarak, elsősorban az itt fészkelő északi búvárok életét. Az erőművet egy nemzetközi konzorcium valósítja meg és működteti, a befektetés költségeit 50 százalékban a dán alapítású Dong Energy, 30 százalékban a düsseldorfi székhelyű E.ON AG, 20 százalékban pedig az Abu-Dzabihoz közeli Masdar állta. Benj Sykes, a Dong Energy brit illetékese elmondta, hogy a nagyméretű partvidéki szélfarmok megvalósítása nagyon fontos lépés a szélenergia felhasználásának elterjesztésében, mivel ilyen módon csökkenthetők az építési és fenntartási költségek, így egyre olcsóbbá válhat ez a fajta energia. Tony Cocker az E.ON UK vezérigazgatója hozzátette, hogy a London Array üzembe helyezése nagyon fontos mérföldkövet jelent a megújuló energiák történetében. „Meggyőződésünk, hogy a megújuló energiaforrások kiaknázása a fenntartható, megfizethető és biztonságos energiatermelés megvalósulásának egyik leglényegesebb eleme. Célunk, hogy a szélenergia árát 2015-ig 40 százalékkal csökkentsük” ‒ folytatta Cocker.

Ajánlott tartalom

Ismét lehet pályázni a napelemes támogatásra

Az elutasított pályázatok hátterében téves feltételezés állt, miszerint az adószámmal rendelkező magánszemélyek által megjelölt ingatlanokban gazdasági tevékenység zajlik. A bejelentés azután történt, hogy sorra utasították el az ilyen pályázatokat, ellentétben a kiírásban foglaltakkal.