Iszapömlés – Autókat húztak ki a vörösiszapból

Autókat húztak ki a vörösiszapból Kolontáron, a befagyott halastóban még két jármű van a háromméteres iszap alatt – közölte Pavelcze László, a Rescue 24 tűzoltó és kutató-mentő nemzetközi csoport igazgatója csütörtökön az MTI-vel.

Az öt jármű a csaknem három hónapja történt katasztrófa idején került a vörösiszap fogságába, azokat az iszapáradat a kolontári halastó környékén lévő mocsaras területre sodorta, az autókat csak most, a már megfagyott területről tudták kiszedni – mondta Pavelcze László.
Hozzátette: a jégből egyenként, lánctalpas erőgép segítségével húzták ki a roncsokat az azokra erősített drótkötelekkel. Még volt olyan autó, amelyet a Torna-patak medrében találtak meg.
További két személyautó van a kolontári halastóban, ezeket majd az olvadás után tudják kihozni a tó lecsapolásával a háromméteres vörösiszapréteg alól.
A Rescue 24 igazgatója elmondta, hogy a veszélyes hulladéknak számító roncsokat a devecseri vasútállomásnál lévő lerakóhelyre szállították. Az akciót a helyszínen állandó ügyeletet tartó Újjáépítési Kormányzati Koordinációs Központ szervezte.
A nemzetközi mentőcsapat tagjai a vörösiszap-katasztrófa óta folyamatos készültségben vannak a helyszínen, a zöldhatóság és a katasztrófavédelem munkáját segítik a többi között olyan speciális feladatok elvégzésével, mint amilyen a műszaki és a vagyonmentés, mintát vesznek a felszíni vizekből, a vörösiszapból és a tározókból. A csapat tagjai segítettek a katasztrófa idején eltűnt emberek felkutatásában is.

Ajánlott tartalom

100 millió dollárt kínál Elon Musk ha tiszta levegőt készít valaki

Több mint figyelemre méltó, sőt, minden túlzás nélkül állítható, Földünk sarkalatos kérdésével függ össze Elon Musk új bejelentése, miszerint 100 millió dollárt, vagyis 30 milliárd forintot ajánl fel annak a cégnek, cégcsoportnak, legyen az bármilyen gazdasági szerveződés, amely a legüdvözítőbb technológiát hozza létre a szén-dioxid levegőből történő eltávolítására.