Iszapömlés – Az időjárás miatt leállt a szennyező anyag szállítása

A rossz idő miatt leállították a külterületekről összegyűjtött vörösiszap és a bontási törmelék szállítását a tavaly októberi katasztrófával érintett településeken – közölte az Újjáépítési Kormányzati Koordinációs Központ parancsnoka csütörtökön az MTI-vel.

Muhoray Árpád elmondta, hogy az eső miatt balesetveszélyessé vált a szennyező anyag beszállítása az ajkai timföldgyár tározójába, és a devecseri házak bontási törmelékének elszállítása is szünetel. A parancsnok tájékoztatott arról is, hogy a lakóparkok építése az ütemterv szerint halad, már valamennyi ház tartófala elkészült, hatvan ház belső munkálatain dolgoznak a szakemberek.  A térségben szerdán 901-en dolgoztak 264 munkagéppel. A Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. Ajka melletti egyik iszaptározójának gátja tavaly október 4-én szakadt át. A vörösiszap három települést öntött el: Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyt.

Ajánlott tartalom

Súlyos környezeti pusztítást okozhatnak a tengeri hajózásra alkalmatlan orosz tartályhajók

Súlyos környezetpusztítást idézhet elő Oroszország azzal, hogy a tengeri hajózást szabályozó előírásoknak nem megfelelő olajtankereket használ a Balti-tengeren - figyelmeztetett Tobias Billström svéd külügyminiszter a The Guardian című brit napilapnak adott, csütörtökön megjelent interjúban.