Elkészült a Magyar Kármentő Alap önálló honlapja, amelyen folyamatosan tájékoztatnak a kármentő bizottság döntéseiről és az alapból történő kifizetésekről - közölte a katasztrófavédelmi kormánybiztos hivatalos honlapja pénteken.

Iszapömlés – Elkészült a Magyar Kármentő Alap önálló honlapja

Elkészült a Magyar Kármentő Alap önálló honlapja, amelyen folyamatosan tájékoztatnak a kármentő bizottság döntéseiről és az alapból történő kifizetésekről - közölte a katasztrófavédelmi kormánybiztos hivatalos honlapja pénteken.

Az alapban péntekig 1 milliárd 544 millió 324 ezer 627 forint gyűlt össze. Ebből az összegből 53 millió 400 ezer forint kifizetéséről döntött a kármentő bizottság.
A honlap a http://karmentobizottsag.vpmegye.hu/ címen érhető el.
A honlap elkészítésének költségét – 80 ezer forintot – a kármentő bizottság határozata szerint a megyei önkormányzat megelőlegezte. A Magyar Kármentő Alap portálja elkészítésének eredeti határideje december 5-e volt.

Ajánlott tartalom

150 ezer ügyfélnél már helyreállt az áramszolgáltatás az E.ON hálózatán

Több mint 150 ezer ügyfélnél már helyreállt az áramszolgáltatás a hétfő délutáni vihar után az E.ON Hungária Csoport működési területén. A vállalat a Dunántúl, Budapest és Pest vármegye áramhálózatát üzemelteti – ezeken a térségeken is jelentős károkat okozott a rendkívül erős hidegfront, amely helyenként 90–100 km/h-s széllökésekkel és nagy mennyiségű csapadékkal érkezett az országba.