Iszapömlés – Elkészült az új vasúti pálya Kolontáron

Elkészült az új vasúti pálya a Veszprém megyei Kolontáron, de a vörösiszap által okozott katasztrófában használhatatlanná vált szakaszon a közlekedés megindításáról csak a védelmi bizottság dönthet.
A két és fél héttel ezelőtt bekövetkezett katasztrófa során az Ajka és Devecser közötti pályaszakasz használhatatlanná vált, a legnagyobb károk Kolontár település megállójánál voltak, ahol a Torna-patak leszakadt hídja melletti sínpálya is megtört.

Az MTI tudósítójának a pályaszakasz újjáépítésén dolgozó vasúti szakemberek csütörtökön elmondták, mintegy két kilométeres szakaszon kellett kicserélni a talpazatot és a rajta lévő zúzott köveket, és 1500 méteren új síneket fektettek le. A rekonstrukció szerda éjfélre készült el, már csak utómunkálatok zajlanak. A megsérült biztosítóberendezéseket is kicserélték, így minden készen áll arra, hogy újra megindulhasson a teher- és személyforgalom – mondták.
Az MTI azonban a Kolontáron dolgozó katasztrófavédőktől és a kárfelszámolást irányító szakemberektől úgy értesült, egy védőgátat akarnak még építeni a vasúti pálya mellé, hogy egy esetleges újabb iszapömléstől meg tudják védeni a síneket.
Sigulinszki Tibor, a MÁV szóvivője az MTI-nek telefonon azt mondta: folyamatos kapcsoltban állnak a védelmi bizottsággal és a kárfelszámolás helyszíni parancsnokával, és csak akkor indítják újra a közlekedést, ha a szakemberek szerint teljes biztonságban közlekedhetnek a szerelvények.
A Mávinform tájékoztatása szerint Somlóvásárhely és Ajka között pótlóbuszok járnak, de Ajka-Gyártelepre és Kolontárra a buszok sem tudnak bemenni.

Ajánlott tartalom

Szemléletformáló projektet indított a tudatos vízfelhasználás érdekében a DRV Zrt.

Vízbázisvédelem és tudatos vízfelhasználás a klímaváltozás korában címmel, a szemléletformálás érdekében indított projektet a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. (DRV Zrt.) 149,973 millió forintos, vissza nem térítendő európai uniós támogatással, a projekt részeként Vizek háza néven élménypark, bemutatóterem és tanösvény is létesül Siófok-Törekiben - közölte a DRV Zrt. szerdán az MTI-vel.