Iszapömlés – Kipusztult a Marcal folyó teljes élővilága, a Duna főágát is elérte a szennyeződés

Kipusztult a Marcal folyó teljes élővilága a vörösiszap-szennyeződés rendkívül magas pH-értéke miatt; csütörtök délre a Duna főágát is elérte a szennyezés; a miniszterelnök nem látja értelmét annak, hogy helyreállítsák azt a területet Kolontáron, amelyet elöntött a vörösiszap.

Kipusztult a Marcal folyó teljes élővilága, a vörösiszap-szennyeződés rendkívül magas pH-értéke miatt – közölte a kárfelszámolás helyszíni szóvivője, hozzátéve: ahhoz, hogy a Rába és a Duna élővilágát meg tudják menteni, a pH-értéket 9 alá kell csökkenteni. Dobson Tibor azt mondta: ettől kezdve az a cél, hogy a Rábát és a Dunát megmentsék.
Mint hozzátette, a Marcal már azzal “halálra lett ítélve”, hogy az igen erős lúgos kémhatású vörösiszap a Torna-patakon keresztül belefolyt. A szakemberek megpróbálták például ecetsavval és gipsszel csökkenteni az igen erős lúgos kémhatást – ezeket négy ponton öntötték a folyóba -, de nem sikerült megakadályozni az ökológiai katasztrófát.
Csütörtök délre a Duna főágát is elérte a vörösiszap-szennyeződés. A szóvivő kijelentette: sem a fővárosi, sem az északi, sem a dunántúli ivóvízbázist nem veszélyezteti a szennyeződés. A folyamatos mérések szerint nehézfémet nem tartalmaz az ivóvíz – tette hozzá.

Nincs kitéve a lakosság radioaktív sugárzás veszélyének – közölte a Magyar Tudományos Akadémia (MTA), miután szakértői csoportja vizsgálatokat végzett a vörösiszappal elöntött térségben. Kiemelte azt is, hogy a vörösiszap veszélyes anyagnak minősíthető, de nehézfémtartalma nem közelíti meg a megengedett egészségügyi határértéket. Az MTA  szakértői csoportja a katasztrófa helyszínén, Devecser és Kolontár térségében végzett vizsgálatokat, ezt követően tette közzé a tájékoztató jellegű információkat. “A vörösiszap nehézfémtartalma nem közelíti meg a megengedett egészségügyi határértéket, ólomtartalma kevesebb, mint a normál talajoké” – szögezte le az Akadémia.
A vörösiszappal elöntött Kolontáron tájékozódott a miniszterelnök; Orbán Viktor csütörtökön kora reggel érkezett az ipari katasztrófa által sújtott ajkai térségbe. A miniszterelnök a megsemmisült házak között, a kolontári Széchenyi és Molnár utcában tekintette meg, milyen károkat okozott a hétfő délután a falura zúdult vörös iszap.

Orbán Viktor nem látja értelmét annak, hogy helyreállítsák azt a területet Kolontáron, amelyet elöntött a vörösiszap. “Itt helyreállításnak, a hídon túl, nem látom az értelmét” – mondta sajtónyilatkozatában a kormányfő Kolontáron. Hozzátette: össze kell gyűjteni az embereket, mondják meg, hogy mit szeretnének. Akikkel találkozott – jegyezte meg – “nem nagyon tudják elképzelni”, hogy úgy folytassák itt az életüket, mintha mi sem történt volna.
“Valószínűleg kell nyitni egy új telepet itt a faluban, egy új területet meg kell nyitni, ezt pedig valószínűleg be kell keríteni örök mementónak” – fogalmazott Orbán Viktor, kijelentve: “itt nem lehet élni”. Közölte, a bajba jutott családokat egyenként meg kell kérdezni arról, hogy kívánják-e itt folytatni az életüket, és hogyha itt nem kívánják, akkor hogyan és miképpen tudják a falun belül megoldani a problémájukat; annak pedig, aki a faluban sem maradna, segíteni kell abban, hogy máshol tudjon új életet kezdeni.

Kolontár polgármestere csütörtökön felméri, hogy a károsultak akarnak-e a vörösiszappal elöntött területen maradni. Tili Károly az MTI-nek a helyszínen elmondta: Orbán Viktor miniszterelnök reggeli felvetése nyomán még a nap folyamán személyesen keresi fel azokat, akiknek a háza megsérült, hogy felmérje, a károsultak miként képzelik el a jövőjüket, akarnak-e a településen maradni. A polgármester közölte, az eredményt eljuttatja majd a kormányfőnek.
Kolontáron csütörtök délelőtt megkezdték a 100 ezer forintos adományok kiosztását; a gyorssegélyt az átszakadt tározót üzemeltető Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (MAL) Zrt. ajánlotta fel. Az elöntött három település lakosainak megsegítésére 30 millió forint értekben ajánlotta fel a cég a családonkénti 100 ezer forintot. A község polgármestere elmondta, hogy az egyik biztosító által felajánlott 150 ezer forintos gyorssegély kiosztását csak péntek délelőtt tudják elkezdeni.
A Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (MAL) Zrt. Ajka melletti egyik tározójának a gátja hétfőn szakadt át, mintegy egymillió köbméternyi vörösiszap ömlött ki. A térségben katasztrófahelyzet alakult ki. Az áradás három települést – Devecser, Kolontár, Somlóvásárhely – öntött el. Négyen haltak meg az iszapömlés következtében, három embert eltűntként tartanak nyilván, több mint 150 ember megsérült.

Ajánlott tartalom

Karcsúsít a JYSK: évi több tonna alumíniumot és több mint 40 konténert spórolnak meg

Változás jön a JYSK bizonyos termékeinél: a dán vállalatnál a paplanokat ezentúl máshogyan csomagolják, ezzel annyit helyet spórolnak meg, hogy évente több mint 40 konténerrel kevesebbet használnak majd. A kerti székekről pedig eltűnik egy alumínium díszítő elem, amivel évente 22 tonnával csökken a felhasznált alumínium mennyisége.