Iszapömlés – Kovács Zoltán: a cégvezetés rosszul kezdte a katasztrófa kezelését

A kormányzati kommunikációért felelős államtitkár szerint az ajkai timföldgyár vezetése rosszul kezdte az iszapkatasztrófa kezelését, mert – mint fogalmazott – ha valakik, akkor nyilván ők felelősek a történtekért, pontosabban a technológiájuk és emberi feltételeik.

Kovács Zoltán csütörtökön Ajkán mondta ezt az MTI-nek, nyilatkozatával arra emlékeztetve, hogy a cég vezetője hétfőn a katasztrófa okaként még a sok esőre hivatkozott, illetve azt mondta, hogy a lúgos vörösiszap nem jelent veszélyt az emberre.
Kovács Zoltán rámutatott: ismereteik szerint nincs olyan természeti ok, amely ezt a katasztrófát kiváltotta, tehát technológiai-emberi hibára lehet gyanakodni. De ezt a Nemzeti Nyomozó Iroda kideríti majd – tette hozzá.
Az államtitkár biztos abban, hogy a cégvezető többszörösen megbánta már a hétfői nyilatkozatát. Mint mondta: mindazok után, amit tapasztalnak, hogy mekkora kárelhárítás zajlik, milyen erőfeszítéseket kell tenni a folyóvizeken és mennyien kórházban vannak, minden bizonnyal többször megbánták már a hétfői nyilatkozatot és a kiadott közleményt.
Kovács Zoltán hangsúlyozta: a kormány minden tőle telhetőt megtesz a kármentés érdekében, de vizsgáltatja az okokat és a felelősséget is.

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.