Iszapömlés – Százforintos gyűjtőakciót indít a NEFMI

Számtalan felajánlás, pénzadomány, szalámirudak és különféle védőeszközök érkeztek a vörösiszap katasztrófát átélt emberek sorsának könnyítésére, ezen túl a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) Oktatásért Felelős Államtitkársága és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Százforintos gyűjtőakciót indít.

A NEFMI Oktatásért Felelős Államtitkársága és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat arra kér minden magyar diákot és pedagógust, hogy fejenként legalább száz forinttal támogassák a vörösiszap-katasztrófa áldozatait. Az iskolák által október 31-ig összegyűjtött pénzt a kolontári és devecseri általános iskolába járó gyermekek családjainak, illetve az érintett oktatási intézményeknek juttatják el. Az intézményvezetőket arra kérik, hogy koordinálják a gyűjtést, és az összegyűlt pénzadományokat a szeretetszolgálat OTP 11784009-20200745-00000000 számlaszámára utalják. Minden adakozó intézmény az általa gyűjtött összeg nevesítésével együtt felkerül a NEFMI honlapjára – közölte a minisztérium az MTI-vel.
A Magyar Televízió közel öt és fél órás műsorral – körkapcsolásokkal, tudósítással a katasztrófa helyszínéről, a gyűjtésről – jelentkezik vasárnap az m1-en. A közszolgálati televízió a 23 megyei jogú város polgármestereit arra kérte, ezen a napon adjanak helyet a gyűjtőállomásoknak. A segíteni szándékozók a pénzadományokat reggel 8 és 20 óra között a Városházán kihelyezett urnákba dobhatják bele, illetve a Magyar Kármentő Alap központi számlaszámaira küldhetik belföldön a 11794022-22222222, külföldön a HU 28117940-2222222222-00000000 számlaszámra, a magánszemélyek a 06-1-759-59-59, a cégek a 06-1-759-50-50 telefonszámon tehetnek felajánlásokat vasárnap 7-től 22 óráig – közölte Pótor Melinda sajtókapcsolati munkatárs az MTI-vel.

Eddig több mint 155 millió forint értékű adomány érkezett a 1749-es segélyvonalra hétszázhetvenhétezernél is több sms és telefonhívás formájában. Az október 5-től a segélyvonalra érkező hívások és szöveges üzenetek teljes 200 forintos összegét a Magyar Vöröskereszten keresztül a bajba jutottak megsegítésére fordítják – tájékoztatta a segélyszervezet az MTI-t.
Svájc is felajánlotta segítségét: Magyarországra érkezett a Svájci Fejlesztési és Együttműködési Ügynökség Humanitárius Segítséget nyújtó részlegének maró lúgokkal és nehézfémekkel foglakozó vegyész és környezetvédelmi szakembere, hogy a helyi hatóságokkal és a helyszínen tartózkodó szakemberekkel együtt elvégezze a víz és talajminták elemzését, az eredmények ismeretében pedig javaslatokat tegyen a szennyezett terület és talajvizek megtisztítására, a kármentesítésére és a talaj rekultivációjára. Az elvégzendő feladatokat a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetvédelmi államtitkárságával és a helyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Hatósággal közösen alakították ki – közölte a svájci nagykövet megbízásából Felkai Krisztina az MTI-vel.
A Skanska Magyarország Ingatlan Kft. 10 ezer eurós adományt juttat el a Magyar Kármentő Alaphoz – tudatta az adományozás kommunikációját végző cég az MTI-vel.

Budapest Belváros-Lipótváros önkormányzatának képviselő-testülete egymillió forint átutalásáról döntött a Magyar Kármentő Alap számlaszámára – közölte az önkormányzat az MTI-vel.
A Felszámolók és Vagyonfelügyelők Országos Egyesületének (FOE) elnöksége csütörtökön félmillió forintot átutalt a Magyar Kármentő Alap belföldieknek megadott számlájára – közölte Somogyi Ferenc FOE Elnök az MTI-vel.
A Kométa’99 Zrt. október második hetében élelmiszeradományt indított Kolontárra. A vállalat dolgozói egy emberként fogtak össze és rakták fel a Szemerey Trans teherautójára a paprikás szalámirudakat, amelyekből mintegy 140 kolontári család részesülhetett. A szalámirudakat Ajkán a Kolontári Önkormányzat képviseletében Szabadi Ildikó vette át, ő gondoskodott az adományok elosztásáról – közölte az adományozás kommunikációjával foglalkozó cég az MTI-vel.

A BASF Hungária Kft. ipari divíziója 2 milliós, az agrodivízió 1 milliós azonnali készpénzadomány felajánlása mellett döntött, az összeget a Magyar Vöröskereszt – iszapkatasztrófa számára elkülönített – számlájára utalták át – közölte a BASF csütörtökön az MTI-vel.
Nagynyomású mosókat, valamint védőeszközöket adományoz mintegy 550 ezer forint értékben az Axiál Kft. és beszállítója, a Kränzle cég Devecser és Kolontár településeknek – közölte az Axiál csütörtökön az MTI-nek.
Védőkesztyűket, ruhákat, gumicsizmákat és maszkokat gyűjtött a United Way Kisalföld Alapítvány, az adományokat pénteken a GLS futárszolgálattal juttatják el az érintett településekre. A TESCO Hipermarkettel együttműködve lakossági adományokat, a többi között tartós élelmiszereket, tisztítószereket és pelenkákat gyűjtenek vasárnapig, eddig több mint 1 tonna adomány gyűlt össze – tájékoztatta Pinezich Petra kommunikációs munkatárs az MTI-t.
Salgótarján önkormányzata fél-félmillió forintot utal át Devecser és Kolontár önkormányzatainak. Novemberben jótékonysági koncertet szerveznek és adománygyűjtési akciót is indítanak – közölte Székyné Sztrémi Melinda (Fidesz-KDNP) polgármester az MTI-vel csütörtökön. Vasárnap urnát helyeznek el a városháza földszinti ügyfélterében, és oda várnak mindenkit, aki segítene a rászorulóknak. A reggel 8-tól este 8 óráig tartó gyűjtésből befolyt összeget az önkormányzat a Nemzeti Kármentő Alap számlájára utalja át.

Ajánlott tartalom

Passzold vissza, Tesó! – a Jane Goodall Intézet mobil újrahasznosítási programja nyerte a Telekom pályázatát

Körforgásban, kölcsönhatásban, közösségben – címmel hirdetett pályázatot kifejezetten magyarországi nonprofit szervezetek számára a Magyar Telekom és a Hello Nonprofit.