Jelentősen csökkent a készházgyártás

Míg a válság előtti csúcsidőszakban az akkori 32 tagvállalat még évi 900 készházat gyártott, addig ma az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) készházépítő szakmai tagozatának csak 7 tagja van, s tavaly mindössze 120 készházat gyártottak – mondta Kárpáti József, a tagozat elnöke hétfőn az MTI-nek.

A korábbi évi 900 ház 90 százaléka Magyarországon épült fel, míg a tavalyi 120 háznak 20-30 százaléka kelt el idehaza – tette hozzá az elnök.

A készházakat – amelyek zömében családi házak – Svájcba, Ausztriába, Szlovákiába és Németországba exportálják a magyar gyártók.

Az idei évtől azt várja Kárpáti József, hogy tisztul a piac, ugyanis a szakmai tagozatot alkotó 7 cég mellett legalább további 50 társaság kínál helyszínen gyártott könnyűszerkezetes családi házakat. A jelenlegi szabályozás ugyanis olyan, hogy aki üzemben állít elő készház-paneleket, annak azt minősíttetnie kell, míg aki a helyszínen “barkácsolja össze” a házat, annak ilyenre nincs szüksége – fejtette ki.

Az elnök szerint jogszabályba kellene foglalni azt, hogy mi számít építési terméknek, mert nem fogadható el az, hogy a jobb minőségű, üzemben gyártott termékek hátránnyal induljanak a piacon. Ráadásul egy típusra a minősítés megszerzése több millió forintba kerül – mondta az elnök.

Kárpáti József elmondta, a szakma várja a nemzeti épületenergetikai stratégiát és az ez alapján megjelenő pályázatokat. Hozzátette, aki az idén – állami vagy önkormányzati – támogatást nyer lakásépítéshez, az már csak a közel nulla energiaigényű házhoz kaphatja meg azt. A készházak itt előnyben lesznek, mivel minden további nélkül kielégítik ezeket a követelményeket is – tette hozzá Kárpáti József.

Ajánlott tartalom

Az elmúlt időszakban az atomenergia folyamatos fejlődésen esett át

Nemzetközi előrejelzések is azt mutatják, hogy az atomenergetika reneszánsza következik, és ebben a folyamatban a Roszatom fontos szerepet vállal, technológiájával biztosítja a bővülés feltételeit - mondta Kirill Komarov, a Roszatom vezérigazgatójának első helyettese, nemzetközi üzletfejlesztési igazgató kedden Szocsiban, az Atomexpo záró sajtótájékoztatóján.

Nincs hozzászólás

  1. Igaz, hogy jelentősen csökkent a gyártott házak darabszáma, de a válság miatt valamennyi technológiával készült épület darabszáma csökkent. A családi házas piacon a 12-13%-os részarány továbbra sem változott. Bízunk az energia hatékonyságot növelő jogszabályok megjelenésében, hisz az új előírásokat ezek az épületek plusz költség, azaz árnövekedés nélkül tudják biztosítani.
    Kárpáti József