Jó hír annak, aki Budapesten él és napelemekre pályázna

A hétfői napon elindult Budapesten és Pest megyében élőknek is a napelemes pályázat negyedik szakasza.

Napelemes rendszer most, akár 50% állami támogatással! Kalkuláljon itt ingyenesen (x)

“A kormány célja, hogy hazánk 2050-re klímasemleges országgá váljon, a Klíma- és Természetvédelmi Akciótervben foglaltaknak megfelelően jelentős állami támogatással tíz év alatt hatszorosára növeljük a hazai napenergiás kapacitásokat” – idézi a közlemény Steiner Attila körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkárt. A kormány azon dolgozik, hogy a magyar áramtermelés 90 százaléka szén-dioxid-mentes legyen 2030-ra. E törekvés valóra váltását szolgálja a december elején elindult lakossági pályázat is, amely több mint 201 milliárd forintos keretösszeggel támogatja napelemes rendszerek és akkumulátorok telepítését, nyílászárók cseréjét, fűtési rendszerek korszerűsítését – mondta az államtitkár a közlemény szerint. A pályázat kifejezetten az átlagosnál alacsonyabb jövedelmű háztartások számára nyújt segítséget, akik önerőből nem tudnák kigazdálkodni a megújuló energiaforráson alapuló, korszerű és környezetkímélő megoldásokra váltás költségeit. A támogatásnak köszönhetően ezek a családok saját maguk termelhetik meg olcsón az áramot. A kormány így egyszerre segíti a leginkább rászorulókat, és ösztönzi a zöld átállást Magyarországon.

A háztartási méretű kiserőművek száma idén 125 ezer fölé nőtt, a túlnyomórészt napenergiát hasznosító létesítmények összes beépített teljesítménye már meghaladta az ezer megawattot – hangsúlyozta Steiner Attila. A Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve részét képező pályázatnak köszönhetően akár 35 ezer család rezsiterhei csökkenhetnek. A vissza nem térítendő támogatás maximális mértéke bruttó 2,9 millió forint, fűtéskorszerűsítéssel együtt 11,3 millió forint. A jelentkezés feltétele, hogy az ingatlan tulajdonosai 2020. évi összevont jövedelmének egy főre jutó összege nem haladhatja meg a 4 850 000 forintot. A felhívás kiegészült a KATA hatálya alá tartozó személyekkel, így a megjelölt jövedelemhatár alatt keresők ebből a körből is pályázhatnak. A benyújtási sorrend nem számít, a határidőn belül beadott összes kérelmet elbírálják – ismertetik a közleményben.

Az értékelés objektív pontozásos rendszer alapján történik, amely előnyben részesíti a gyermeket nevelőket és a fejlesztendő járásokban élőket. A benyújtás feltétele az előzetes kivitelezői megállapodás megkötése valamelyik regisztrált vállalkozóval, ez azonban nem jelenti automatikusan a támogatási kérelem kedvező elbírálását. A kivitelezői szerződés kizárólag akkor lép hatályba, ha a magánszemély valóban részesül is az igényelt támogatásból – írták.

A nagy érdeklődésre való tekintettel a pályázatok beadási határideje a korábbihoz képest húsz nappal meghosszabbodott. Így az első szakasz (Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém és Zala megye lakosai) számára 2022. január 16-án 18 órára, a második szakasz (Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Somogy és Tolna megye lakosai) számára január 23-án 18 órára, a harmadik szakasz (Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye lakosai) számára január 30-án 18 órára módosult a határidő. A Budapesten és Pest megyében élők pedig a mai napon 17 órától egészen 2022. február 6-án 18 óráig nyújthatnak be pályázatot – közölte az ITM.

Ajánlott tartalom

A kormányon múlik mikor telepíthetünk olcsó napelemet az erkélyre

Már 2023. március 31-én engedélyezni kellett volna az erkélynapelemeket Magyarországon, de ez még máig nem történt meg.