Jó hírt kaptak a napelemes szakemberek, napenergia akadémia indul

Február 20-án rendezte meg az Európai Innovációs és Technológiai Intézet az EIT Summitot.

Hibrid napelemes rendszerek akkumulátorral, elérhető áron. Kalkuláljon itt ingyenesen! (x)

Február 20-án rendezte meg az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) az EIT Summitot, ahol a szervezet bejelentette az Európai Napenergia Akadémia (European Solar Academy) elindítását. Az akadémia az európai fotovoltaikus technológiákat és kkv-kat fogja támogatni, nagy hangsúlyt fektetve a munkavállalók képzésére és átképzésére. Az EIT Közösség eddig 2000 új terméket és szolgáltatást hozott létre, és több mint 7800 induló vállalkozást támogatott, amelyek több mint 7 milliárd EUR magánbefektetést nyertek el. A 2024-es EIT Summit közel 800 résztvevőt vonzott, összehozva a politika, az oktatás és az innováció világát. A rendezvényen az idei EIT Awards díjakat is átadták, a pályázatot az EU legjobb innovátorai számára dolgoztak ki. A versenyben három kategóriában lehetett indulni, minden díj első helyezettje 50, második helyezettje 20, harmadik helyezettje pedig 10 ezer euróban részesül. Idén első alkalommal az EIT és az Európai Innovációs Tanács a női innovátorok díját is bejelentette.

Margaritis Schinas, az Európai Bizottság alelnöke a rendezvényen elmondta: Az EIT Európa legnagyobb innovációs hálózataként készen áll arra, hogy szembenézzen a technológiai és innovációs kihívásokkal. Az újonnan bejelentett, 4 millió eurós induló költségvetéssel rendelkező Európai Napenergia Akadémia az EIT Campus meglévő szakképzési programjaihoz, így az Európai Akkumulátor Akadémiához csatlakozik. Az új akadémia szerves részét képezi majd az EU kizöldítését, kibocsátás-csökkentését célzó Európai Unió Green Dealnek.

Az EIT Summiton az EIT a Solar Impulse Alapítvánnyal való együttműködést is bemutatta, amelynek célja a tiszta és jövedelmező, nagy léptékben megvalósítható megoldások elterjedésének felgyorsítása. „Legújabb akadémiánk az EIT támogatásának fő pilléreire épül, amelyek magukban foglalják a vállalkozásalapítási és gyorsítási szolgáltatásokat, az innovációvezérelt kutatási projekteket és a vállalkozói oktatást” – mondta az eseményen Nektarios Tavernarakis, az EIT igazgatótanácsának elnöke.

 

Borítókép: Bertrand Piccard a Solar Impulse Alapítvány vezetője

Forrás: eit.europa.eu

Ajánlott tartalom

Magyarország napenergia-termelésben Európa élmezőnyébe tartozik

Magyarország az európai élmezőnybe tartozik azzal, hogy - megfelelő időjárási körülmények között - a villamosenergia-fogyasztás több mint kilenctizedét adja a napelemes csúcstermelés - olvasható az Energiaügyi Minisztérium vasárnap közzétett Facebook-bejegyzésében.