Jönnek a Tesla robot taxik

A Tesla hivatalos Youtube csatornája feltöltött egy új videó amely megmutatja, hogy a Tesla milyen közel áll az 5. szintű teljes önvezető képességhez. Közel áll?

A Tesla Autónómia Nap nevű rendezvényén, a cég kaliforniai központjában Elon Musk vezérigazgató bejelentette, hogy 2020-ban indul a Tesla régóta rebesgetett robottaxi-szolgáltatása. Ennek lényege, hogy  a teslások pénzért cserébe átengedik saját önvezető autóikat az új autómegosztó szolgáltatásnak, amikor épp nincs rá szükségük, ha például alszanak, dolgoznak vagy nyaralnak. A Tesla Network egy okostelefonos applikáción keresztül működő autómegosztó lesz, amelybe az ügyfelek önkéntes alapon adják be a szolgáltatással kompatibilis villanyautóikat. Attól nem kell tartaniuk, hogy idegen személy fogja vezetni a kocsit, mert azt kizárólag mesterséges intelligencia irányíthatja. Musk szerint a teslások akár évi 30 ezer dollárt (8,5 millió forintot) is kereshetnek majd azzal, ha rendszeresen beadják autójukat a közösbe. Az új autómegosztó szolgáltatás a legmagasabb, 5-ös szintű önvezetésre képes autókkal képzelhető csak el, amelyek bármilyen úton, a Föld bármely országában képesek emberi beavatkozás nélkül elvezetni magukat. Ez hatalmas lépés lenne a mai technológiához képest, hiszen jelenleg csak a 2-es szintű önvezetésnél tartunk, amikor a vezetőnek még rajta kell tartania a kezét a kormányon, és figyelnie kell akkor is, ha a gépi asszisztens vezet. Nehéz elképzelni, hogy a Teslának sikerülne 3 szintet ugrania másfél év alatt (a jóval tőkeerősebb Audinak a 3-as szintbe is beletört a bicskája az A8-assal), de várjuk ki.

A robottaxi-szolgáltatásra azok a Model S és Model X modellek lesznek alkalmasak, amelyeket az elmúlt hónapban gyártottak le, és azok a Model 3-asok, amelyeket az elmúlt 10 napban. Ezekben – és a jövőben legyártott valamennyi Teslában – ugyanis már  az autógyártó új, saját tervezésű (de a Samsung által gyártott) szuperchipje dolgozik az önvezető rendszer lelkeként. Elon Musk bejelentette, hogy már jövőre indul cége robottaxi-szolgáltatása privát tulajdonú ügyfélautókkal.

Forrás: origo.hu

Ajánlott tartalom

Februárban megcsappant az elektromos autók eladása

Februárban 10,1 százalékkal nőtt éves összevetésben a forgalomba helyezett új autók száma az Európai Unióban. A legnépszerűbb választás továbbra is a benzinüzemű kivitel volt, a második legnépszerűbb pedig a hibrid-benzines. Az akkumulátoros elektromos autók részesedése februárban nem változott az egy évvel korábbihoz képest, elmaradt viszont a tavalyi átlagtól.