Éghajlat- és környezetbarát karácsonyfát kínál az ünnepek közeledtével két újonnan alapított kanadai cég.

Kanada bérelhető karácsonyfával védi a környezetet

Éghajlat- és környezetbarát karácsonyfát kínál az ünnepek közeledtével két újonnan alapított kanadai cég.

Az Evergrow Christmas Trees és a Carbonsync Christmas nevű cégek készek akár a környezettudatos vásárlók házához kiszállítani a cserepes fenyőfákat, amelyeket aztán három héttel később vissza is vesznek – számolt be a CBS kanadai tévécsatorna.
A Carbonsync az erdők újratelepítésén dolgozó környezetvédő szervezeteknek továbbítja a fákat az ünnepek után, az Evergrow példányai pedig faiskolában cseperedhetnek. Ha valaki nagyon megszerette saját karácsonyfáját, a következő évben akár újra ki is bérelheti – legalábbis, ha még befér a nappaliba.
A kölcsönözhető karácsonyfa mintegy negyedével drágább a hagyományosnál, de ezért cserébe garantált, hogy nem végzi forgácsként vagy a szemetes konténerben.
A karácsonyfának vett fenyők tíz-tizenkét évig nőnek, hogy egy alkalommal használják őket, majd a szeméttelepeken kössenek ki –  dohogott Brad Major, az egyik cég munkatársa, aki szerint ez hatalmas pazarlás. – Ellenben, ha a fák életben maradnak, hozzájárulnak a szén-dioxid-feldolgozáshoz, ezáltal pedig védik az éghajlatot.

Ajánlott tartalom

Stílus és funkció – Antikolt térkövek a kerttervezésben

A kertek tervezése során a növények telepítésén van a legfőbb hangsúly, de a térkövek jól átgondolt alkalmazása is számtalan lehetőséget nyújthat. Olyan lehetőségeket rejtenek, amelyekkel megújíthatjuk kerti élettereink megjelenését, és egységes stílusban, új funkciókkal bővíthetjük a környezetet.