Kartellező napelem-telepítő cégeket bírságolt a GVH

Kartellező napelem-telepítő cégeket bírságolt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) több mint 81 millió forintra – közölte a GVH csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint az érintett vállalkozások, az Alter Energetikai Iroda Tudományos, Szolgáltató Bt., a Megújuló Energiapark Kutatóközpont Kft., az Új Irány Energetika Kft., az LKM.HU Service Kft. és a Havrilla-Ép Építőipari Szolgáltató Kft. jogsértő módon osztott fel egymás között 26, napelemes rendszerek kivitelezésére vonatkozó, vissza nem térítendő uniós támogatású pályázatot. Felidézték, vállalkozások és önkormányzatok igényelhettek vissza nem térítendő uniós támogatást energetikai fejlesztésekre a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által kiírt Környezet és Energia Operatív Programban (KEOP). A pályázóknak legalább három árajánlatot kellett kérniük a projektek kivitelezésére. A GVH vizsgálata megállapította, hogy az öt megbírságolt vállalat jogsértő módon egyeztette a pályázóknak adott árajánlatait a napelemes rendszerek kivitelezésére, illetve a kapcsolódó feladatokra kiírt pályázatok beadásakor. A kartell bizonyítékaira a versenyhivatal a megbírságolt vállalkozásoktól lefoglalt számítógépes adatok között talált rá, amelyekből kiderült, hogy valamennyi esetben az egy vállalkozáscsoportba tartozó Alter Bt. és a Megújuló Kft. készítette el versenytársai árajánlatait és a pályázatokat is úgy, hogy a saját árajánlata volt a legkedvezőbb.

Mindezek miatt a hivatal a törvény alapján kiszabható maximális, a vállalkozások előző évi nettó árbevétele 10 százalékának megfelelő versenyfelügyeleti bírságot rótt ki a cégekre, ugyanakkor 30 százalékkal csökkentette az egyezségi eljárásban együttműködő, a jogsértést elismerő és jogorvoslati jogáról lemondó Havrilla Kft. bírságát. A GVH 10-30 százalékkal csökkenti a bírság összegét, ha az eljárás alá vont vállalkozás elismeri az általa elkövetett jogsértést az elé tárt bizonyítékok alapján, továbbá lemond részletesebb irat-betekintési, nyilatkozattételi, tárgyalás tartására irányuló és bírósági jogorvoslati jogáról, hozzájárulva az eljárások gyorsabb lezárásához. Az egyezségi eljárás nemcsak a versenyhivatal, hanem a vállalkozások számára is jelentős költségmegtakarítást eredményezhet – olvasható a hivatal közleményében.

Ajánlott tartalom

Az épületállomány modernizációjának felgyorsításával csökkenthető drasztikusan az energiafogyasztás

Az épületekhez köthető energiafogyasztás és a szén-dioxid-kibocsátás drasztikus csökkentése csak az ingatlanállomány modernizációjának felgyorsításával, a megújuló energiaforrásokra, így a napenergiára támaszkodva lehetséges egy a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) részvételével zajlott kutatás szerint – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.