Csúcsot döntött a felhasznált villamos energia mennyisége 2017-ben, 2016-hoz képest több mint 2,5 százalékkal, a szökőnap hatásával korrigálva 2,6 százalékkal nőtt, miközben valamelyest csökkent az import aránya - közölte a MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. előzetes adatai alapján hétfőn az MTI-vel.
BővebbenÚj év, új feltételek a lakossági energiahatékonysági „ingyenhitelnél”
Jó hírrel kezdjük az évet, javulnak a kamattámogatott lakossági energetikai hitel feltételei. Igény lenne az energiatakarékos lakások iránt.
BővebbenForgalomba állt az első napenergiás vonat Ausztráliában
Az ötödik kontinensen üzembe helyezték az első olyan vasúti szerelvényt, amely teljesen napenergiával működik.
BővebbenNőtt a termálvíz alapú technológiák szerepe a távhőszolgáltatásban
A távhőszolgáltatás névleges hőtermelése csaknem 7 százalékkal emelkedett 2016-ban az országban, amiben nagy szerepet játszottak a termálvíz alapú technológiák, amelyek hőteljesítménye tavaly ötven százalékkal nőtt az elmúlt években végrehajtott fejlesztéseknek köszönhetően - derül ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) és a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének (MaTáSzSz) kiadványból.
BővebbenÉpületenergetikai korszakváltás előtt állunk, komoly változásokkal köszönt be 2018
2018. január 1-től nagy változások jönnek az épületekkel szemben támasztott energetikai előírásokban. Házépítőként – de felújítóként is – ez komoly felkészülést és odafigyelést tesz szükségessé, legyen szó tervező vagy kivitelező szakemberekről, műszaki ellenőrökről, vagy épp a tulajdonosról.
BővebbenFonal, amely áramot termel
A Texasi Egyetem és a dél-koreai Hanyangi Egyetem kutatói egy olyan fonalat alkottak meg, amely áramot termel, ha mozgatják.
BővebbenBaromfiürülék lehet a jövő energiaforrása
Baromfiürülékéből készülhet a következő alternatív energiaforrás, amely a szenet is kiválthatja – írja az MTI. Izraeli kutatók szilárd fűtőanyaggá alakították a szárnyasok ürülékét.
BővebbenÍgy fűtünk Magyarországon – körkép a települések energetikai helyzetéről
A WWF Magyarország ma publikált friss jelentéséből kiderül, hogy hazánkban a települések több mint felén közepes vagy súlyos a lakossági fűtésből származó légszennyezés, az energiaszegénység a települési önkormányzatok csaknem 80%-át érinti, ráadásul a helyi önkormányzatok középületeinek hőszigetelése és fűtési rendszere is rossz állapotban van.
BővebbenA passzívház megoldás lehet a folymatosan növekvő bérleti díjakra?
A 22. Nemzetközi Passzívház-konferencia fő üzenete az lesz, hogy megéri ilyen épületeket tervezni és építeni.
BővebbenÁtadták az első Távhő ökocímkéket
Átadták az első Távhő ökocímkéket, a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetsége (Matászsz) által létrehozott minőségi védjegyet hat távhőszolgáltató társaság vette át kedden Budapesten.
Bővebben
Alternativ Energia www.alternativenergia.hu