Rovatok

K&H: a vállalatok 97 százaléka szerint szükséges a fenntartható energiaforrások használata

A magyarországi vállalatok 97 százaléka részben vagy teljesen egyetértett azzal, hogy a mostani gazdasági nehézségek miatt még inkább szükséges lesz a fenntartható, megújuló, alternatív energiaforrások használata - derül ki a K&H fenntarthatósági indexét megalapozó kutatásból, amelynek eredményeit pénteken juttatták el az MTI-nek.

Bővebben

Nagy mértékben támogatták az agrárvállalkozókat 2023-ban

A finanszírozási nehézségekkel teli 2023-as évben kulcsfontosságú volt az ágazat számára, hogy a gazdálkodók számára rekordösszegű, több mint 1300 milliárd forint értékben kerültek agrártámogatások kifizetésre, ez hatalmas szerepet játszott a magyar vidék gerincét adó élelmiszertermelés biztonságának fenntartásában, a kis- és közepes gazdaságok talpon maradásában - összegezte Nagy István agrárminiszter a 2023-as év mezőgazdasági kifizetéseit az Agrárminisztérium szerdai közleménye szerint.

Bővebben

Új jogszabályok vonatkoznak a geotermikus energia kinyerésére

Tavaly decemberben fogadta el az Országgyűlés a geotermikus energia kutatásának, kinyerésének és hasznosításának új jogszabályi kereteit. Az elmúlt egy év mérlege azt mutatja, hogy a megújított rendelkezéseknek köszönhetően már 39 új projekt indult el, amelyek a Pannon-medence földhőjének felhasználásával erősíthetik Magyarország energiaszuverenitását - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) pénteken az MTI-vel.

Bővebben

A jövőnk a zöldenergiában lakozik

A magyar gazdaság jövője a zöldenergia, így a tárolás kiépítését a kormány kiemelt helyen kezeli - mondta az Energiaügyi Minisztérium (EM) parlamenti államtitkára kedden a Soproni Egyetemen (SOE), a közel 2,3 milliárd forintból kialakított három biomassza hőközpont átadásán. A fejlesztéssel a felsőoktatási intézmény az első olyan hazai egyetem, amely klímapozitívan működik.

Bővebben