A Klímacsúcsot kezdeményező és szervező Klíma Klub célja a rendezvénnyel az, hogy fórumot biztosítson a gazdaság, a politika, a tudomány és a civil társadalom képviselőinek a véleménycserére az éghajlatváltozás veszélyeiről és elkerülésük lehetőségiről.
BővebbenNégy zöld szervezet nem vesz részt a klímacsúcson
Négy ismert magyar éghajlatvédő civil szervezet bejelentette, hogy nem vesz részt a február 27-re tervezett első magyarországi klímacsúcson, mondván, hogy a szervezők nem tekintik őket egyenlő félnek az üzleti és állami szereplőkkel. A rendezvény szervezője szerint ugyanis teljesíthetetlen a civilek kérése, hogy felszólalhassanak a plenáris ülésen, mivel azon - a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően - csak "magas tisztséggel rendelkező előadók vehetnek részt".
BővebbenA zöldtárca 20 milliárd forintot zárol az idei kvótaértékesítésből
A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KvVM) 20 milliárd forintos megtakarítást vállalt 2009-ben a kormány felé, amit a szaktárca az idén esedékes, a kiotói jegyzőkönyv szerinti kvótaértékesítés zárolásából fedez - mondta Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter a kormányszóvivői sajtótájékoztatón Budapesten.
BővebbenA NASA közreműködésével klímahatás-kutatási központ létesül Sopronban
A NASA közreműködésével délkelet-európai klímahatás-kutatási központ létesül Sopronban, a Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kar Környezet- és Földtudományi Intézetében
BővebbenAz erdők nyelik el a szén-dioxid-kibocsátás ötödét
A veszélyeztetett erdők megőrzésének fontosságát bizonyítja, hogy az elmúlt negyven évben nagyobbra nőtt trópusi fák a fosszilis üzemanyagokból származó szén-dioxid 20 százalékát elnyelik
BővebbenA klímaváltozás az évezredes libanoni cédrusokat fenyegeti
A klímaváltozás áldozatává válhat az évszázadok óta Libanon jelképének számító cédrus.
BővebbenA szén-dioxid grammja lesz minden emberi tevékenység mértékegysége?
Egy pohár tea, egy bélszín, egy vasúton megtett kilométer: a jövőben bármilyen emberi fogyasztást vagy tevékenységet egy új mértékegységgel, a vele járó szén-dioxid-kibocsátás grammjával lehet értékelni, számba véve, hogy az adott tevékenység elvégzése mennyivel növeli az éghajlat felmelegedését okozó gáz(ok) mennyiségét a légkörben.
BővebbenÉszak-Amerikát különösen fenyegeti a klímaváltozás
Észak-Amerika partjait különösen veszélyezteti a klímaváltozás, az Antarktisz nyugati részén lévő jégtakaró olvadása miatt akár hat méterrel is emelkedhet a tengerszint egy amerikai tanulmány szerint.
BővebbenKlímaváltozás: a tengertrágyázás sem csodafegyver
Nem elég hatékony klímavédelmi módszer a szén-dioxidot megkötő planktonok szaporítása tengerbe szórt vasporral - írja új számában a Nature.
BővebbenZÖLDTETŐK a klímaváltozás ellen – Az épített, szépítő zöldtető Konferencia 2009 február 11.
A 10. éves fennállását idén ünneplő Zöldtetőépítők Országos Szövetsége " ZÖLDTETŐK a klímaváltozás ellen - Az épített, szépítő zöldtető" címmel rendezi konferenciáját a Tetők-Falak-Homlokzatok+Épületenergetika szakkiállítás és konferenciasorozat keretében. Időpont: 2009 február 11. szerda 9,00 – 17,00 Helyszín: Budapest, Syma Rendezvényközpont
Bővebben