Önkormányzati beruházásban, pályázati pénzből biogáz alapú távhőrendszert alakítanának ki, amivel több városi intézményt is fűtenének Zalaegerszegen, ahol kínai befektetői csoport 120 szobás szállodát is építene.
BővebbenMegtalálhatták a megoldást a pukizó és böfögő tehenek gaztetteire
Egy egészen apró étrendmódosítással drasztikusan megváltozhat a tehenek károsanyag-kibocsátásának mértéke, írja az Irish Times.
BővebbenHűthető komposztot fejlesztenek Demjénben
A biogazdálkodók számára nem marad más, csak a megelőzés. Ahhoz viszont hogy ellenálló fákat neveljünk, elengedhetetlen az őszi és tavaszi komposzt használata.
BővebbenHova megy a trágya a Balatonnál?
Biogáz erőmű épül Balatonszabadi határában közel 1,4 milliárd forintból, mintegy 670 millió forint pályázati támogatással, az erőmű ősztől istállótrágyából és növényi eredetű melléktermékekből 2500 háztartás éves villamosenergia szükségletét állítja elő - hangzott el a projektbemutató sajtótájékoztatón.
BővebbenLetették a biomassza erőművének alapkövét Szabadegyházán
Letették a szabadegyházai Hungrana Kft. újabb biomassza erőművének alapkövét hétfőn: a másfél milliárd forintos beruházással a cég a termeléshez használt teljes gőz- és hőigényét száz százalékban maga fogja kielégíteni.
BővebbenTöbb mint 423 milliós támogatást kapott biomassza-kutatásra a Soproni Egyetem
A Soproni Egyetem Erdőmérnöki Kara 423, 67 millió forintot kapott a fás biomassza alapanyag termesztési feltételeinek kutatására a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében - közölte az intézmény pénteken az MTI-vel.
BővebbenKiváltható a műtrágya? Megtermékenyíti a talajt a biogázüzem mellékterméke
A Magyar Cukor Zrt. kaposvári cukorgyárában működő üzemben a biogáz előállítása során egy másik értékes anyag is keletkezik az eljárás melléktermékeként: a tápelemekben gazdag fermentlé.
BővebbenNapelemekkel és biogázzal látja el üzleteit az IKEA
Az Ikea biogázzal működő üzemanyagcellákat tervezett, amely segítségével már több üzlethelyiségét is üzemelteti.
BővebbenNem most van az ideje, hogy búcsút mondjunk a bioüzemanyagoknak
Mégsem segíti elő a bioetanol használata a klímaváltozás káros hatásainak mérséklését?
BővebbenBiogázüzemek hatékonyabb működtetésére dolgoztak ki módszert szegedi kutatók
Biogázüzemek hatékonyabb működtetésére és a szél- és a napenergia-termelés egyenetlenségéből adódó nehézségek csökkentésére dolgoztak ki módszert a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény pénteken az MTI-t.
Bővebben