Cikkünk első részében igyekeztünk beavatni az olvasókat, hogy mitől intelligens egy otthon. Most pedig megpróbáljuk kielemezni, hogy valóban jelenthet-e perspektívát a most építkezők és felújítók számára a Smart Home koncepció, illetve ténylegesen várható-e a Smart Home piac robbanásszerű bővülése - mint ahogy azt Kocsis Zoltán a Loxvill Épületautomatizálás Ésszerűen Kft. Ügyvezetője állítja.
BővebbenBécs: Mi kell a jövő okos városához?
A jövő nagyvárosai számára megoldásokat nyújtó projekteket keres Bécs. Az „Urban Solutions 2014“ keretében 2 millió euró áll rendelkezésre, melyből egy-egy újítás akár 500 ezer eurós támogatást is nyerhet.
BővebbenA Smart Home – Intelligens otthon megvalósítása most már az átlag háztartások részére is elérhető! – 1. rész mit takar a Smart Home kifejezés
Az idei évben az aránylag pici lakásoktól kezdve a villákon át egészen az irodákba és ipari létesítményekbe is szereltünk be intelligens épületautomatikát illetve megjelentek érdeklődés szinten a kivitelezés vagy tervezés alatt álló társasházak is!
BővebbenOkos városokat terveznek a jövő szakemberei
Az IBM Magyarország egyetemisták, főiskolások ötleteit várja a városi közlekedés fejlesztésére.
BővebbenElektromos autó vagy okos hálózat – tyúk vagy a tojás?
A jövőben várhatóan egyre több elektromos autó járja majd az utakat. Azonban ahhoz, hogy az egyre nagyobb állományt ki lehessen szolgálni, megfelelően kiépített infrastruktúrára lesz szükség, amit egyre több szakértő az okos energetikai hálózatokban látja ennek leghatékonyabb eszközét.
BővebbenIlyen lesz egy város 2050-ben
Megszűnnek a dugók, a boltokban saját magunknak nyomtatjuk ki a személyre szabott árut, az utcákon pedig lámpák helyett fák fognak világítani.
BővebbenOkos mérőkkel az energiahatékonyságért
Az okos mérőeszközök tömeges alkalmazása kínálja az egyik legjobb megoldást az Európai Unió 2014-ben életbe lépő új energia-megtakarítási követelményeire.
BővebbenIntelligens otthon javasolt az alternatív energiához!
A Loxvill Épületautomatizálás Ésszerűen Kft-t az intelligens épületek automatizálásának szakértőjét kérdeztük, hogy alternatív energiahasznosítás esetén miért szükséges épületünk intelligenciája
BővebbenÉrdemben csökkentik a villanyáram-fogyasztást az okosmérők
A fogyasztást és a költséget együtt mutató okosmérők akár 5-10 százalékkal is mérsékelhetik a háztartások villamosenergia-fogyasztását - közölte az Okos Jövő Innovációs Klaszter csütörtökön az MTI-vel nyugat-európai kísérleti projektek tapasztalataira hivatkozva.
BővebbenA smart home-ok kora még várat magára
A smart home áll majd az internetszolgáltatók fókuszában a következő hónapokban. Eleinte valószínűleg csak néhány háztartásban jelenik majd meg, úgymint a biztonságtechnika bizonyos területei is.
Bővebben