Egy biztonsági szakembernek nagyon durva sebezhetőségre sikerült lelnie a Nissan elektromos kisautójában, a Leaf-ben. Az Egyesült Államokban slágerterméknek számító járműt ugyanis akár ismeretlenek a világ másik feléről is meghekkelhetik, és ki-be számos dolgot lekérdezhetnek arról - sőt, ki-be is kapcsolgathatják az autó bizonyos egységeit.
BővebbenA világ legjobb napelemes autója
Már 1987 óta rendezik meg a napelemes autók versenyét, amelyet idén egy Ericsson támogatta jármű nyert.
BővebbenMegnyomja a hibrid és az elektromos autók gyártását a Honda
A Honda Motor Co. 2030-ig kétharmadra növeli a hibrid és teljesen elektromos autók részarányát modellkínálatában.
BővebbenMentik a menthetőt? Durván jól fogynak az elektromos autók Kínában
Lehet végre észbe kaptak az ázsiai országban, mivel messze ott fogyott tavaly a legtöbb a elektromos autókból.
BővebbenÖt éve ígérgetik a horvátok 1088 lóerős elektromos sportkocsit – kész lett
A Rimac öt évvel ezelőtt mutatta be a Concept One prototípusát, ennyi idő kellett ahhoz, hogy előálljanak a sorozatgyártásra kész verzióval. Nagy darabszámokra azért ne gondoljunk, ugyanis a tervek szerint mindössze nyolc példányt készítenek majd belőle.
BővebbenHat magyar csapat a Shell Eco-Marathon londoni versenyén
28 országból 229 diákcsapat, köztük öt egyetemi és egy középiskolás magyar csapat kapott meghívást az üzemanyag-hatékonysági versenyre.
BővebbenExkluzív BMW i8 modellekkel ünnepli világsikerét a BMW i divízió
A BMW i almárka világszerte a legnagyobb, prémium elektromos autókat gyártó vállalattá lépett elő, kimagasló teljesítményét pedig exkluzív BMW i8 modellekkel ünnepli a gyártó. Az előkelő sorozat első tagja a lebilincselő BMW i8 Protonic Red Edition különleges kiadás, amelyről a 2016-os Genfi Nemzetközi Autószalonon rántják le a leplet.
BővebbenA parkolóhelyek fásításáról és a parkolókban elektromos autótöltők felállításáról döntött a kormány
Az országos településrendezési és építési követelményekről szóló kormányrendelet módosítása értelmében a felszíni parkolóhelyeket fásítani kell, az újonnan létesített, illetve már meglévő parkolóhelyeken pedig elektromos gépjármű töltőállomásokat kell kiépíteni - olvasható a kedden megjelent Magyar Közlönyben.
BővebbenKörnyezetbarát akkumulátor falevélből?
Amerikai kutatóknak újabb ötletük van akkumulátorok létrehozására: falevelet sütöttek meg, majd nátriumot adagoltak hozzá.
BővebbenEgyre több e-autó fut a magyar utakon – egyre több a „konnektor” is
Megállíthatatlannak tűnik az elektromos autók térhódítása Magyarországon: tavaly rekordszámban keltek el, idén pedig minden eddiginél több elektromos töltő létesül. Akár 80 százalékkal is olcsóbban üzemeltethető évente egy-egy ilyen jármű, így nem csoda, ha az önkormányzatok is lecserélnék a flottájukat.
Bővebben