Egy BYD nevű kínai cég elektromos buszait tesztelték Pécsen, írja a bama.hu. A lap információi szerint a kínai cég komolyan tervezi a magyarországi piacra való betörést, a buszokat már hónapokon belül tudná szállítani.
BővebbenFejlődés előtt áll a hazai gázüzemű közlekedés
Az Európai Unió fejlesztené a járműveket kiszolgáló infrastruktúrát.
BővebbenRotterdamból Moszkvába – egyetlen liter üzemanyaggal
Öt magyar csapat kapott meghívást a világ egyik leginnovatívabb diákversenyére, hogy saját tervezésű és építésű autóval még nem ismert üzemanyag-hatékonysági technológiákat teszteljen.
BővebbenGázos buszt tesztel a fővárosi közlekedés
Két hónapig tartó próbaüzemébe kezdett kedden az a sűrített földgázzal működő busz, ami ha megfelel a teszten, helyet kaphat a budapesti és elővárosi közlekedésben is.
BővebbenHárom év múlva megvehető a levegővel hajtott autó
Forradalmasíthatja a hibrid autók piacát a Peugeot-Citroën 2016-tól megvásárolható, új generációs hibrid rendszere.
BővebbenGenerációváltás az elektromos kisautóknál Indiában
Az indiai autóipar ismét hallat magáról, hiszen hamarosan forgalomba helyezhetik a kontinensnyi országban az új generációs elektromos kisautókat.
BővebbenNagy átmérőjű, keskeny kerekek lesznek a jövő autóin
A Pirelli szerint 2020-tól csak malomkerék átmérőjű, virsligumikkal lehet majd teljesíteni az Európai Unió egyre szigorúbb károsanyag-kibocsátási előírásait.
BővebbenHáromból egy tulajdonos nem venne többet elektromos autót
Egy Japánban végzett kutatás szerint a villanyautó tulajdonosok nem teljesen elégedettek a választásukkal.
BővebbenDrágul a benzin, a gázolaj olcsóbb lesz
Három forinttal emeli a 95-ös benzin nagykereskedelmi átlagárát szerdán a Mol, a gázolaj ugyanennyivel lesz olcsóbb.
BővebbenTitkolóznak az első Subaru-hibridről
A jövő heti New York-i Autószalonon mutatja be első hibrid modelljét a Subaru.
Bővebben