Évente egymillió köbméter földgáz takarítható meg a Miskolcon felépítendő 3 megawatt kapacitású biomassza tüzelésű hőerőművel, a 780 millió forintba kerülő létesítmény alapkövét kedden helyezték el.
BővebbenFeltérképezik a geotermikus energiaforrásokat a határ mentén
A geotermikus energiaforrások feltérképezését és szélesebb körű hasznosítását célzó program indult Szabolcs-Szatmár-Bereg és a romániai Szatmár megyében; az uniós támogatású kezdeményezésről szerdán tartottak szakmai megbeszélést Nyíregyházán.
BővebbenPárizs felé tart a különleges légi jármű
Kedd reggel nem sokkal öt óra után szállt fel Brüsszelből, és a tervek szerint este 9 óra körül érkezik Párizsba egy svájci székhelyű fejlesztőcsapat Solar Impulse nevű napelemes repülőgépe.
BővebbenBiogáz-erőmű épül Csornán
Biogáz-erőmű épül a jövő év végére Csornán, mintegy 800-850 millió forintos beruházással – írja keddi számában a Kisalföld.
BővebbenKörnyezetbarát stadionokat építenének
Főleg a tenger mellé építhető, szétszedhető és úszó stadionokat tervezne a német Stadiumconcept, a futurista német építészeket tömörítő cég.
BővebbenAz abroncs második élete
A gumiabroncsok újrafutózása környezetbarát dolog, hiszen így nem a szemétre kerülnek, hanem újra felhasználhatók. Az pedig még jobb, ha a futózást végző gyár is környezetbarát.
BővebbenA szélenergia sem igazán zöld?
Egyáltalán nem meglepő, elvégre rövidesen választások lesznek Németországban, és a minél több választó megnyerése szinte minden más megfontolást felülmúl.
BővebbenZöld beruházásások egy helyen
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) június elején elindította a Zöld Beruházási Rendszert (ZBR) ismertető portált.
BővebbenMagyar megújuló energia siker Prágában
A prági parlament épületében vehették át a megújuló erőforrások hasznosításában élen járó európai települések képviselői a RES Champion (Megújuló Energiák Bajnoka) kitüntető címeket.
BővebbenGery Neville a zöldekhez igazol
Az angol futballjátékos, Gary Neville a zöldekhez igazol.
Bővebben