KEH: a bolygó vízkészletének csupán 0,007 százaléka érhető el könnyen

A Föld vízkészletének csupán 0,007 százaléka van felszínen, vagyis könnyen elérhető, nem túl szennyezett és majdnem azonnal használható.

Ezt hívják úgy, hogy hidrológiai James Bond-arány – mondta Kőrösi Csaba, a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) környezeti fenntarthatóság igazgatóságának vezetője péntek reggel, a víz világnapján az M1 aktuális csatornán. Az igazgató szerint Magyarországon biztosított a lakosság vízellátása, és ebben jelentős tartalékok állnak rendelkezésre, ugyanakkor például a mezőgazdaságban előfordul vízhiány. Két évvel ezelőtt egy háromhetes aszály több mint 100 milliárd forintos kárt hagyott maga után. A Homokhátság régióban, például, évente 10-15 centiméterrel csökken a talajvíz szintje, ha nem tesznek valamit, akkor ez a régió 15-20 éven belül el fog sivatagosodni – mondta.

“Tehát van vízhiány Magyarországon, s a spórolásnak szükséges, hogy helye legyen” – hangsúlyozta az igazgató, hozzátéve, mivel a víz előállításához energia kell, aki “kidobja” a vizet, tehát nem spórol vele, az az energiát is kidobja.
Ráadásul Magyarországon is jelentős problémát okoz a szennyezés, és – az igazgató szerint – ebben az esetben szem előtt kell tartani, hogy egyetlen csepp olaj, akár ezer liter vizet is fogyasztásra alkalmatlanná tehet. A fejlődő világban a szennyvíz 80-90 százaléka tisztítatlanul jut vissza a természetbe. “Két végén égetjük a gyertyát: az egyik végén egyre kevesebb édesvíz jut egy főre a világban a száraz régiókban, s jellemzően ugyanezen régiókban a szennyvízkibocsátás sokkal nagyobb, mint amit a természet önmagában képes kezelni” – mutatott rá Kőrösi Csaba.

Ajánlott tartalom

Közös klímastratégiát hozott létre a BorsodChem Zrt. és Kazincbarcika önkormányzata

Lezárult az a 2,9 millió eurós összköltségű LIFE projekt, amelynek keretében elkészült a BorsodChem Zrt. és Kazincbarcika önkormányzatának közös, éghajlatváltozási sérülékenyvizsgálaton alapuló alkalmazkodási klímastratégiája - közölte az vállalat pénteken az MTI-vel.