Kétmilliárdos hulladékgazdálkodási fejlesztések a jászberényi és dél-hevesi kistérségben

Több mint kétmilliárd forintos forrásból, döntően európai uniós támogatással hulladékgazdálkodási fejlesztéseket hajtanak végre a jászberényi és dél-hevesi kistérségben – közölte Hegyi István, a projektet szervező Regio-Kom Térségi Kommunális Szolgáltató Társulás koordinátora az MTI-vel.

Tájékoztatása szerint négy hulladékudvart alakítanak ki, korszerűsítik a Jásztelek határában lévő regionális hulladéklerakó telepet, valamint bevezetik a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtést.

Elsőként Jászberényben, Jászladányon, Jászárokszálláson és Hevesen a négy hulladékudvart alakítják ki az idei év végéig, ennek kivitelezője a közbeszerzésben nyertes Duna Aszfalt Kft. és Geohidroterv Kft. alkotta DG Konzorcium.

A jásztelki regionális hulladéklerakó fejlesztésére kiírt közbeszerzés még folyamatban van, ha minden a tervek szerint alakul, a munkát az idén nyáron megkezdhetik – tette hozzá a szakember.

Emellett bevezetik a térségben a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtést és kiterjesztik a házi komposztálást, ehhez komposztládákat osztanak ki. Mivel az újfajta szelektív hulladékgyűjtési módok sikere nagyban függ a lakossági fogadtatástól, a projekt részeként a környezettudatos életmódot is népszerűsítik – jegyezte meg.

A Környezet- és Energia Operatív Program keretében támogatott projekt kedvezményezettjének, a Regio-Kom Térségi Kommunális Szolgáltató Társulásnak 33 település a tagja, és 125 ezer lakost képvisel Jász-Nagykun-Szolnok és Heves megyében. A mostani fejlesztés előtt az érintett önkormányzatok összefogásával készült el a korszerűsítésre váró regionális szilárdhulladék-lerakó, és 168 szelektív hulladékgyűjtő szigetet telepítettek a városok és falvak közterületein.

A projekt megvalósítását nagyban segíti, hogy a társulás egy időközben megnyíló lehetőség kihasználásával 2013-ban elérte, hogy a korábbi 85 százalékos támogatási arány 95 százalékra nőjön a nettó áron több mint kétmilliárd forintos összköltségen belül.

Ajánlott tartalom

Súlyos környezeti pusztítást okozhatnak a tengeri hajózásra alkalmatlan orosz tartályhajók

Súlyos környezetpusztítást idézhet elő Oroszország azzal, hogy a tengeri hajózást szabályozó előírásoknak nem megfelelő olajtankereket használ a Balti-tengeren - figyelmeztetett Tobias Billström svéd külügyminiszter a The Guardian című brit napilapnak adott, csütörtökön megjelent interjúban.