Kevés a jó minőségű energiatakarékos izzó + mp3

Csaknem elégtelenre vizsgáztak a Németországban kapható energiatakarékos izzók. A huszonnyolc vizsgált termék kétharmada éppen hogy kielégítő minősítést kapott, hatot pedig hibásnak találtak. Mindössze három olyan kompakt fénycső volt, amely jó osztályzatot ért el a vizsgálaton.

A minőségellenőrzéssel foglalkozó német Warentest Alapítvány szakértői megállapították, hogy a legtöbb kompakt fénycső nem éri el a gyártók által ígért üzemidőt, tízezer helyett gyakran már hatezer óra után felmondják a szolgálatot. Korábbi kutatások pedig azt állították, hogy az ilyen izzóknak káros a sugárzási szintjük, és villódzó fényük hosszú távon szintén nem egészséges.

Nappalikban, vagy olyan helyeken, ahol nagyon jó színvisszaadásra van szükség, oda a kompakt fénycsövek helyett a halogén izzókat ajánlott szerelni. Ha egy normál izzó fogyasztását száz egységnek vesszük, akkor egy kompakt fénycsőé húsz, huszonöt, egy halogén izzóé pedig hatvan egység.

Az Európai Unió éppen ezért fokozatosan kivonja a piacról a normál izzókat. Tavaly szeptembert óta már nem lehet százas izzókat gyártani. Idén szeptembertől hasonló sorsra jut a hetvenöt wattos is. 2012-től pedig már csak energiatakarékos izzókat lehet majd kapni.

Az MR1-Kossuth Rádió felvétele:
[dewplayer:http://stream001.radio.hu:8500/mr1/0049303d_3843226.mp3]

Ajánlott tartalom

Tömeges fajkihalásra és klímaválságra figyelmeztetnek a világ vezető kutatói

Tömeges fajkihalásra és klímaválságra figyelmeztettek a világ vezető kutatói. Legújabb jelentésükben arra hívták fel a figyelmet, hogy a világ nem képes felfogni a biodiverzitás elvesztése és az éghajlati zavarok okozta veszélyek mértékét.