Kína fogyasztja a legtöbb energiát a világon

Kína befolyása a fejlődő országokban mára már nagyobb, mint az Egyesült Államoknak.

A növekvő kínai befolyás oka, hogy kevésbé támasztanak politikai elvárásokat, mint az amerikaiak, viszont hajlandóak a gazdasági együttműködésre. Kína egyre inkább beleszól a világpolitikai folyamatokba is, míg korábban csak a vádakra reagált. Salát Gergely, az ELTE Távol-Kelet Intézetének adjunktusa rámutat arra, hogy Kína mindig is jelentős hatalom volt, a megerősödése nem új keletű. Az 1800-as évek elején például a GDP 30%-át adta. Saját területén belül pedig Kína mindig is nagyhatalom volt, hozzá igazodott Korea, Japán és a délkelet-ázsiai államok is. Napjainkban, Kína a kutatási tevékenységet tekintve a világ országainak rangsorában a 14. helyről a 2. helyre lépett.

Az OzoneNetwork hétfői Egyenlítő műsorának vendége, Szunomár Ágnes az MTA Világgazdasági Intézetet munkatársa szerint a tévhitekkel ellentétben, nem kell tartanunk Kína túlnépesedésétől mivel a népesség 2025-ös tetőzése után gyors csökkenésre számíthatunk. A jövőben Kína lesz az Európai Unió legnagyobb kereskedelmi partnere. Az Unió és Kína között egy baráti-stratégiai viszony ellenére azonban a kínaiak az Uniót nem tekintik igazi nagyhatalomnak. Ezzel párhuzamosan Kína elveti azt a hatalmi egypólusúságot, amit az Egyesült Államok képvisel. A kínaiak a nagyhatalmakkal ellentétben mindig hibrid államformákat hoztak létre, amelyeknek titka, hogy csak azokat az elveket veszik, amelyek számukra szimpatikusak.

Ajánlott tartalom

Árvízkezelési megoldások az extrém időjárási hatások kezelésére

November végén zárul az Interreg Danube Floodplain projekt.