Klímacsúcs – Megkezdődtek az államfői beszédek

Röviddel egy óra előtt Nafi Ali Nafi, a szudáni kormánypárt egyik vezetője – egyben a G77 csoport feje – beszédével megkezdődtek az állam- és kormányfők beszédei Koppenhágában, az ENSZ klímatárgyalásokon.

A most kezdődött magas szintű plenáris ülésen – amely csütörtökön is tart majd – több mint 110 állam-és kormányfő szólal fel. Az eredetileg későbbre tervezett eseményt azért hozták előbbre, hogy holnap már megkezdődhessenek az érdemi tárgyalások.
Bajnai Gordon magyar miniszterelnök csütörtökön tart beszédet a plénum előtt.
A Dán Külügyminisztérium adatai szerint szerdán és csütörtökön összesen 119 állami és kormányzati vezető  – beleértve 9 alelnököt – mond beszédet a konferencián.
A klímacsúcs hivatalos honlapja szerint a 119 vezető országai a világ GDP-jének 89, népességének 82 százalékát teszik ki, és a globális üvegházgáz-kibocsátás 86 százalékáért felelnek.
Az említett csaknem 120 ország között van a világ 20 legnagyobb gazdasága és a 15 legnagyobb szennyező állam.
Szerdán tart beszédet többek között José Manuel Barroso, az Európai Bizottság régi-új elnöke, Melesz Zenavi etióp miniszterelnök, az Afrikai Unió tárgyalódelegációjának vezetője, Szaad Haríri libanoni miniszterelnök, és Robert Mugabe zimbabwei elnök.

Utóbbi egyébként az úgynevezett korlátozott immunitással rendelkezik, amely az ENSZ hágai nemzetközi törvényszéke által körözött vagy az Európai Unió által beutazási tilalommal sújtott politikusokra vonatkozik.
A Palesztin Hatóság miniszterelnöke, Szalám Fajjád is szerdán lép a plénum elé.
Csütörtökön beszél többek között Kevin Rudd ausztrál, Frederik Reinfeldt svéd, José Sócrates portugál miniszterelnök, valamint Angela Merkel német kancellár, Nicolas Sarkozy francia, Mahmud Ahmadinedzsád iráni, valamint Simon Peresz izraeli elnök.

A felszólalók között lesz még például Albert monacói herceg, José Luis Rodríguez Zapatero spanyol kormányfő, Miheil Szaakasvili grúz elnök, és Igor Suvalov orosz miniszterelnök-helyettes.
A program szerint egyébként – beleszámítva a szakminisztereket is – szerdán összesen 51, csütörtökön pedig 132 beszéd hangzik majd el.
Bajnai Gordon magyar miniszterelnök várhatóan csütörtökön késő délután tartja beszédét, Abdullah Gül török elnök után, és Werner Faymann osztrák kancellár előtt.

Ajánlott tartalom

A vizek sótartalmának növekedése evolúciós változásra kényszeríti a planktonikus szervezeteket

A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont munkatársai folyamatosan vizsgálják, hogy az emberi tevékenység, illetve az emiatt zajló klímaváltozás milyen változást okoz a környezeti feltételekben, és hogyan reagálnak erre az élőlények.