Az idén decemberben megrendezésre kerülő ENSZ-klímakonferenciának otthont adó Koppenhága lesz a világ legelső szén-dioxid-semleges fővárosa 2025-re - jelentették be a város illetékesei.

Koppenhága lesz a világ első szén-dioxid-semleges fővárosa

Az idén decemberben megrendezésre kerülő ENSZ-klímakonferenciának otthont adó Koppenhága lesz a világ legelső szén-dioxid-semleges fővárosa 2025-re – jelentették be a város illetékesei.

A dán főváros tervei szerint 2015-ig 20 százalékkal fogják csökkenteni a szén-dioxid-kibocsátást, 2025-re pedig a megújuló energiaforrások növekvő használatának köszönhetően teljesen szén-dioxid-semleges területté válnak. “Ez egy nagyratörő vállalkozás, ám azért akarjuk elérni a céljainkat, hogy segítsünk megállítani a globális felmelegedést, méghozzá a szén-dioxid-kibocsátás jelentős csökkentésével” – mondta el az AFP hírügynökségnek a környezetvédelemért felelős alpolgármester, Klaus Bondam.

Mivel majdnem lehetetlen vállalkozást jelent a teljes szén-dioxid-kibocsátás felszámolása, ezért a szén-dioxid-semlegesség jegyében a város úgy igyekszik csökkenti a kibocsátást, hogy a kiotói előírásoknak megfelelő beruházásokat támogat, amelyek mindenfelé a szennyezés mértékét hivatottak csökkenteni.

A főváros lakóinak, üzleti vállalkozásainak és energiaszolgáltatóinak arra való buzdításával, hogy támogassák a helyi önkormányzatot a “zöld főváros” tervének megvalósításában Bondam alpolgármester szerint reális célnak tűnik a kitűzött 2025-ös dátum.

“Tisztában vagyunk vele, hogy ez sokba fog kerülni, ám készek vagyunk állni a költségeket, hiszen ez befektetés a jövőbe” – mondta az alpolgármester, aki szerint a városlakók mindannyian támogatják a tervezetet. “Egyre nagyobb számban választják az olyan környezetbarát megoldásokat, mint a bicikli vagy az autóbusz használata a gépkocsi helyett. Ma a koppenhágai lakosok körülbelül 40 százaléka megy munkába biciklivel, és az ország többi részében élőkhöz képest sokkal alacsonyabb az általuk kibocsátott szén-dioxid mértéke” – tette hozzá.

Koppenhága szén-dioxid-semleges tervezetében ötven olyan konkrét kezdeményezés szerepel, mint például a város elektromos ellátásnak szélenergiával való biztosítása, vagy az elektromos árammal, illetve hidrogénnel hajtott autók bevezetése.

A városi tanács idén nyáron fogja meghozni döntését a tervvel kapcsolatban. A szomszédos Norvégia és Svédország már korábban bejelentették terveiket arra vonatkozóan, hogy egész országuk szén-dioxid-semleges lesz, méghozzá 2030-as, illetve 2050-es határidőkkel.

Ajánlott tartalom

Döntöttek: kötelezővé válik a napelemek telepítése az épületekre

Az Európai Parlament elfogadta az uniós napenergia-szabványt, amely előírja a napelemek telepítését az épületekre az EU tagállamaiban.

Nincs hozzászólás

  1. Ott a pont!

  2. Budapest szerintetek hol van a listán?