Környezetkárosítóbb az internet a repülésnél?

Az internetes adatforgalom bővülésével és gyorsulásával exponenciálisan nő a számítógépes infrastruktúrák energiaigénye. A számítástechnikai eszközök a világ jelentős áramfogyasztóivá léptek elő. Mégsem környezetbarát az informatika fejlődése?

A szerverközpontok működtetése – és főleg hűtése – nagy mennyiségű energiát igényel. Az amerikai környezetvédelmi hivatal (EPA) szerint a szerverközpontok az Egyesült Államok energiafogyasztásának 1,5 százalékát teszik ki, de éves emissziójuk 2020-ra a jelenlegi négyszeresére, 680 millió tonnára nő, amivel lehagyják a légi közlekedés kibocsátását is – írja a New York Times. A számítástechnikai eszközök a világ jelentős áramfogyasztóivá léptek elő. A szerverparkok áramfogyasztása ellentmond azoknak a mítoszoknak, miszerint az informatika – és még inkább az azon alapuló üzlet – jellegéből adódóan környezetbarátabb a számítástechnikát nélkülöző megoldásoknál. A Google adatközpontjai közel 260 millió wattot fogyasztanak – egy atomerőmű termelésének a negyedét -, de a cég szerint ez még mindig a töredéke annak, amennyi energiát és károsanyag-kibocsátást jelentene a náluk megtalálható információ fellelése, ha minden kereséskor el kellene autózni egy könyvtárba. Számításaik szerint egy átlagos felhasználó havi 180 wattóra energiát használ el kereséssel, ami körülbelül egy 60 wattos izzó háromórányi működtetésének felel meg. A Google és üzleti partnerei 2007 óta több milliárdot fektettek „tiszta” energiák fejlesztésébe, többek közt egy óceánmélyi hálózatba, amely a vízi szélkerékparkot köti össze a szárazfölddel.

A teljes cikk itt olvasható.

Ajánlott tartalom

Már 7,5 tonnánál jár a használt mobiltelefonokat visszagyűjtő kampány eredménye

A több mint 5 éve futó "Passzold vissza, Tesó!" kampányban mára 1111 gyűjtőpont részvételével, több mint 7,5 tonnányi használaton kívüli mobiltelefon gyűlt össze - közölte a KÖVET Egyesület a Fenntartható Gazdaságért szerdán az MTI-vel.