A klímaváltozásra adott válaszokról, valamint a szállópor koncentráció csökkentéséről és a térségbe érkező illegális hulladékszállítmányokról is tárgyaltak a visegrádi négyek (V4-ek) környezetvédelmi miniszteri találkozóján Krakkóban.

Környezetvédelmi kérdésekről tárgyaltak a V4-ek Krakkóban

A klímaváltozásra adott válaszokról, valamint a szállópor koncentráció csökkentéséről és a térségbe érkező illegális hulladékszállítmányokról is tárgyaltak a visegrádi négyek (V4-ek) környezetvédelmi miniszteri találkozóján Krakkóban.

Faragó Tibor, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KvVM) főosztályvezetője az MTI-nek a helyszínről telefonon elmondta: Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Magyarország kormányzati képviselői határozottan egyetértettek abban, hogy az év végéig meg kell születnie egy globális klímavédelmi megállapodásnak.

A csütörtökön és pénteken tartott tárgyalások résztvevői ugyanakkor kételyeiket is megfogalmaztak arról, hogy az Európán kívüli fejlődő országok elég elszántak lennének a károsanyag kibocsátás visszaszorításában, illetve a fejlődő országok környezetvédelmi célkitűzéseinek támogatásában – fejtette ki a főosztályvezető. Kiemelte: hosszan tartó vita alakult ki a nagyvárosokban tapasztalható légszennyezettség csökkentésének üteméről is. A négyek végül azt állapították meg, hogy a térség országai nem lesznek képesek az Európai Unió által előírt gyorsasággal határérték alá csökkenteni városaik szállópor koncentrációját.

A négy ország továbbá közös kérést fogalmazott meg az Európai Bizottsággal szemben, annak érdekében, hogy a testület nagyobb nyomást gyakoroljon a hulladékukat illegálisan külföldre szállító fejlett tagállamokkal szemben – fűzte hozzá Faragó Tibor. A lengyelországi tárgyalásokon Kling István, a környezetvédelmi minisztérium államtitkára vezette a három tagú magyar delegációt.

Ajánlott tartalom

Stílus és funkció – Antikolt térkövek a kerttervezésben

A kertek tervezése során a növények telepítésén van a legfőbb hangsúly, de a térkövek jól átgondolt alkalmazása is számtalan lehetőséget nyújthat. Olyan lehetőségeket rejtenek, amelyekkel megújíthatjuk kerti élettereink megjelenését, és egységes stílusban, új funkciókkal bővíthetjük a környezetet.