Közös kötelesség az erdők fenntartása

Magyarország elkötelezett az érzékeny erdei ökoszisztémák megőrzésében és hosszú távú fenntartásában – jelentette ki Nagy István agrárminiszter a FAO Erdészeti Bizottságának (COFO) 27. ülésszakán hétfőn Rómában a szaktárca közleménye szerint.

Hibrid napelemes rendszerek akkumulátorral, elérhető áron. Kalkuláljon itt ingyenesen! (x)

A természeti változások és társadalmi igények az erdőgazdálkodásra is nagyobb terhet rónak. A feladat nemcsak az, hogy a környezeti változásokat kövessék, hanem törekedni kell az erőforrások leghatékonyabb kiaknázására, az innovációra, a tudományos eredmények felhasználására. Éppen ezért nagyon fontos a FAO Erdészeti Bizottságának munkája, amely segíti a tagállamokat az ökoszisztémák megőrzésében – tette hozzá. Nagy István kiemelte: Magyarország nagy várakozással tekint a következő hónapokra, ugyanis július 1-jétől fél évig elnököli az Európai Unió Tanácsát. Ez nemcsak komoly kihívás, de egyben lehetőség is a közös európai ügyek előrevitelére. Az elvégzendő feladatok között szerepel többek között az erdőmegfigyelő rendszer kialakítása, amely információt nyújt az erdők állapotáról, ökológiai, társadalmi és gazdasági értékéről, az erdők terheléséről és az általuk nyújtott ökoszisztéma-szolgáltatásokról. A magyar elnökség folytatja az erdészeti szaporítóanyagokról szóló rendelettervezet tárgyalását, melynek célja a klímának megfelelő és nyomon követett szaporítóanyag felhasználása – hangsúlyozta.

A miniszter szerint az innováció kulcskérdés az ágazat számára, az elmúlt időszakban pedig számos eredményt értek el ezen a területen. GeoBioInformatika néven új egyetemi kutatási területet indítottak, korábban különálló tudományterületek összevonásával, amely összefüggésben elemzi az erdei ökoszisztémák biológiai elemeit. Segítségével eredményesebben tudják feltérképezni az erdei fák kórokozóit, kiválasztani az ellenálló faegyedeket és kialakítani a leghatékonyabb védekezési stratégiákat. Komoly eredmény, hogy kutatók olyan programot dolgoztak ki, amely képes megmutatni az egyes erdei fafajok várható növekedését, emellett azt is, hogy a szűkebb földrajzi környezetben hol található megfelelő szaporítóanyag-forrás. Emellett olyan új program áll rendelkezésre, amely az egyre gyakoribb súlyos aszály esetén is képes lesz az erdők egészségi állapotát nyomon követni – sorolta a tárcavezető. Nagy István rendkívül fontosnak nevezte a szemléletformálást, ezért Magyarországon az erdésztársadalom aktív szerepet vállal a környezeti nevelésben, és az erdei iskolahálózatot működtetésében, melyet évente több mint 80 ezer tanuló látogat – fűzte hozzá az agrárminiszter.

Ajánlott tartalom

Elindult az állatvédelmi témahét

Kezdetét vette az Állatvédelmi Cselekvési Terv Kidolgozásáért és Végrehajtásáért Felelős Kormánybiztosi Titkárság által szervezett állatvédelmi témahét, melyhez több mint 307 ezer gyermek és közel 2400 oktatási és gyermekvédelmi intézmény csatlakozott - tájékoztatta az állatvédelemért felelős kormánybiztos hétfőn az MTI-t.