Közterületeket újítanak meg, ismeretterjesztő kampányt indítanak, valamint a lakosságot és a vállalkozásokat is cselekvésre ösztönzik a városi hőszigethatás következményeinek mérséklése érdekében Szegeden – közölte Nagy Sándor (Összefogás Szegedért) városfejlesztési alpolgármester csütörtökön az egyik beruházás helyszínén, a Károlyi utcában egy belvárosi, déli fekvésű lebetonozott téren.
Hibrid napelemes rendszerek akkumulátorral, elérhető áron. Kalkuláljon itt ingyenesen! (x)
A politikus a mintegy kétmillió eurós (800 millió forintos) költségvetésű, négyéves, 60 százalékos közvetlen uniós támogatással megvalósuló projektet bemutató sajtótájékoztatón elmondta, az elmúlt évtized mérései azt mutatják, hogy Szegedet egyre nagyobb mértékben sújtja a hőszigethatás. A város a környezetéhez képest egyre melegebb, és a településen belül is sok az olyan helyszín, ahol “megszorul a meleg”. A jelenségnek a többi közt egészségügyi következményei vannak, és megfigyelhető, hogy a súlyosabb hőhullámok a halálozások számának emelkedésével járnak. Ezért fontos a hőszigethatás következményeinek mérséklése, amelynek érdekében az önkormányzat egy honlap létrehozásával és a közösségi médiában ismeretterjesztő kampányt indított – tudatta az alpolgármester. A hőszigethatás bemutatása mellett igyekeznek konkrét tippeket is adni a lakosságnak és a vállalkozásoknak, hiszen a város területének nagyobb része magántulajdonban van. Az önkormányzat olyan ösztönzőrendszert is ki kíván dolgozni, amely rábírja az ingatlantulajdonosokat a burkolt felületek arányának csökkentésére, arra, hogy a lebetonozott udvarok helyett intenzív zöld területeket hozzanak létre – hangsúlyozta Nagy Sándor.
Az önkormányzat demonstrációs projekteken keresztül is bemutatja a lehetséges megoldásokat. Átalakítják a Károlyi utca leburkolt terét, a Kossuth Lajos sugárút belső – a Vadász utca és a kiskörút közötti – szakaszán zöldsávot hoznak létre, az Anna kútnál átformálnak egy villamosmegállót, a város egyik iskolájában a diákokat és pedagógusokat bevonva tervezik át és újítják meg az udvart. A Hajnóczy utcában pedig egy épülő irodaháznál a beruházóval együttműködve alakítják intenzív zöldfelületté az ingatlant övező közterületet – ismertette a tervezett fejlesztéseket az alpolgármester.